SZTÁRVILÁG
Reni a kamerák kereszttüzében, mindenki előtt közölte, hogy sem a férje külseje, sem a személyisége nem igazán jön be neki. Sőt, taszítja.
SZTÁRVILÁG
Az igazgató elmondta, hogy az RTL-nél egyelőre elégedettek a Bajnokok Ligája-közvetítések nézőszámaival, de a streaming ma még mínuszos bevételi láb.
SZTÁRVILÁG
Ebben az évben is nyolc pár költözött be a villába, hogy a végsőkig meneteljenek. A Top 3-as mezőny így alakult: Jauri és Dorina, Visváder Tamás és Palácsik Lilla, valamint Simon Attila és Simon Erika jutottak a döntőbe.
SZTÁRVILÁG
A szimpátiaszavazáson a többi párosnak döntenie kellett: kit tartanának szívesebben a versenyben. Az ítélet egyhangú volt: mindenki Visváderék maradása mellett voksolt, így Hujberék kénytelenek voltak elhagyni a játékot.
SZTÁRVILÁG
Október 10-én zárult le a második évad, de a nézők nem maradnak sokáig Árulók nélkül. Ezúttal civilek versenyeznek majd.
SZTÁRVILÁG
Súlyos betegségéből először sikerült felépülnie, ám pár hónapja állapota rosszabbra fordult, de soha nem veszítette el az élni akarását.
SZTÁRVILÁG
Újabb forduló zárult le az RTL népszerű vetélkedőjében, a Nyerő Párosban. A játék egyre izgalmasabb.
SZTÁRVILÁG
Ha nem most találkoznak, több is lehetett volna – mondta utolsó udvarlójáról Vivien gazda, aki bevallotta, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra.
SZTÁRVILÁG
Újra itt van a Nyerő Páros, és már az első epizódban is lesz bőven feszültség. A főszerepben Hujber Feri és felesége, a nála 18 évvel fiatalabb Szőke Krisztina, akik egyenesen Londonból érkeztek, hogy belevágjanak a kalandba.
SZTÁRVILÁG
Ezen kívül ugyanitt láthatóak majd az Európa-liga és a Konferencia Liga mérkőzései, valamint a kapcsolódó magazinműsorok is. Az ingyenes RTL-en maradnak az összefoglalók.
SZTÁRVILÁG
Sáfrány úgy érezte, nem kapott segítséget a szüleitől: nem az foglalkoztatta őket, hogy miért jutott a pornózásig a lányuk.
SZTÁRVILÁG
Nem értette, hogy miért viccelődte végig az életét, amikor ilyen jól tud énekelni. A zsűri többi tagja is le volt nyűgözve a produkciótól.
SZTÁRVILÁG
Láthattunk lenyűgöző átváltozásokat, de még ennél is meglepőbb dolgok is történtek. Soroljuk, kikkel nem találkozhatunk a harmadik részben.
SZTÁRVILÁG
A megcsalás pillanatait Linda előtt is levetítették: Gergő először egy üvegezős játék közben, kissé ittas állapotban csókolta meg Cynthiát, majd később a medence partján is többször csattant el közöttük egy-egy csók.
Népszerű
Ajánljuk