KÉK HÍREK
Egészen pontosan 96 460 forintért lehetett eddig az utazáshoz kötött koronavírus-tesztet elvégeztetni az intézményben.
KÉK HÍREK
A Renzo Piano sztárépítész tervezte új híd átadása a tervek szerint július utolsó napjaiban vagy augusztus elején lesz.
KÉK HÍREK
Megvan az esély rá, hogy a járvány második hullámára elkészülnek vele, és akár napi tízezer mintát is megvizsgálhatnak.
KÉK HÍREK
Ez az első koronavírus-eset azóta, hogy két hete hivatalosan megkezdődött a Forma-1-es szezon.
KÉK HÍREK
A japán kormány adományaként érkezett szert influenzás betegek gyógyítására fejlesztették ki, de az eddigi tapasztalatok szerint a koronavírussal szemben is hatásos lehet.
KÉK HÍREK
A Testnevelési Egyetem közlése szerint az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport
KÉK HÍREK
Módosították a Covid-19 betegség hivatalos tüneteit, és új célként a napi negyedmilliós tesztet szeretnék elérni.
KÉK HÍREK
Lucky már átesett a fertőzésen, most pedig egy amerikai és egy kínai gyorstesztet végzett el magán.
KÉK HÍREK
A pontos adatokra még várni kell, de az eddigi tapasztalatokról már beszámoltak. A szűrést még kétszer megismétlik.
KÉK HÍREK
Andrew Cuomo így akarta megmutatni, milyen egyszerű a mintavétel a teszteléshez. Mindezt több amerikai tévécsatorna élőben közvetítette.
KÉK HÍREK
A Központi Statisztikai Hivatal által kiválasztott 17 787 fő 49,2 százaléka vett részt eddig az országos, reprezentatív szűrővizsgálaton, amely a Semmelweis Egyetem vezetésével és a négy orvosképző egyetem részvételével valósul meg. 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív.
KÉK HÍREK
Több beavatkozás kikerült a magas kockázatú kategóriából, például az ultrahang, a művese kezelés, több fül-orr-gégészeti vagy gyermekgyógyászati beavatkozás is.
KÉK HÍREK
Az egészségügyi dolgozóknak, szociális munkásoknak és az önkormányzat munkatársaknak saját forrásból vásárolnak teszteket.
KÉK HÍREK
Persze pénzbe kerül, de 94 százalékos biztonsággal megállapítja a PCR-teszt, hogy fertőzöttek vagyunk-e vagy sem. Munkavállaláshoz jól jöhet, ráadásul egyszerűen elvégezhető bárki által, és másnapra ott az eredmény.
KÉK HÍREK
Hadházy Ákos kérdésére nem hajlandó válaszolni sem a miniszterelnök, sem a megbízott államtitkár.
Népszerű
Ajánljuk