BUDAPEST
Legalább ezer különböző hamis okmányt állítottak elő. Egyikük a belgrádi vásárcsarnokban lévő oltóponton állított ki hamis oltási igazolásokat.
BUDAPEST
Van olyan is, aki a két oltás után kapta el a koronavírus-fertőzést, bár most tünetmentes volt, csak a teszt mutatta ki, hogy újra pozitív lett - mondta el a polgármester.
BUDAPEST
A következő hetekben további 10 millió koronavírus-tesztet adnak ingyen azoknak, akik sok emberrel találkoznak.
BUDAPEST
10 ezer tesztet ajánlanak fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy ezzel szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat.
BUDAPEST
A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják. Az ország szeretné megmenteni az idegenforgalmi idényt, ezért mindent megtesznek azért, hogy a vendégek biztonságban érezzék magukat.
BUDAPEST
Amellett, hogy rendkívül gyors, nagyon olcsó is, így nagy szerepe lehet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításában.
BUDAPEST
A korábbi tiszti főorvos szerint a nyarat még maszkhordással és a távolságtartás betartásával kell végigcsinálni.
BUDAPEST
Ma már bárki számára elérhető lehet a saját mozi élménye. Kipróbáltuk, mit nyújt a gyakorlatban.
BUDAPEST
Rengetegen osztottak meg egy videót, melyben a készítők megmutatják, hogyan találtak pici férgeket egy maszkban. Mi is kipróbáltuk, találunk-e élőlényekre utaló jeleket.
BUDAPEST
A közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett zöld tanúsítvány június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. Elmondták, hogy milyen adatokat fog tartalmazni.
BUDAPEST
A közönséget a belépés előtt tesztelték és maszkot kellett viselniük, ezt leszámítva ugyanúgy bulizhattak, mint a járvány előtt.
BUDAPEST
Az elvégzett teszteket a REWE több mint hatszázötven üzletében is le lehet adni, ahonnan a posta szállítja őket laborba és 24 órán belül megérkezik az eredmény.
BUDAPEST
A tesztelés során kiderült, hogy néhány ember szervezete két adag oltás után sem termelt megfelelő mennyiségű antitestet.
BUDAPEST
Egyes szakértők azért tartják megbízhatóbbnak ezt a típusú tesztet, mert a székletben sokkal tovább megmarad a vírus, mint a nyálkahártyán.
Népszerű
Ajánljuk