KAPCSOLAT
Egy órákig tartó áramszünet okozta az óriási bakit, de szerencséjükre végül mindenki a saját párjához ment hozzá.
KAPCSOLAT
A 21 éves lányt gyakorlatilag a nővérei nevelték fel, miközben megözvegyült édesanya a kisebb testvéreiről gondoskodott.
KAPCSOLAT
Az amerikai nő 18 éves koráig nem is tudta, hogy örökbefogadták. Most, hogy megismerte két családtagját, már teljesnek érzi magát.
KAPCSOLAT
A fiú rögtön a kistestvére után ugrott, amikor az beleesett a vízbe, de hiába próbálta a felszínre hozni, mindketten elmerültek. A lány életét sikerült megmenteni, Benjamin viszont megfulladt.
KAPCSOLAT
40 év után találkoztak először az örökbeadott testvérek, akik eddig nem is tudtak egymás létezéséről
Mint kiderült, a brit nő és négy évvel fiatalabb öccse kevesebb mint három mérföldnyire nőttek fel egymástól.
KAPCSOLAT
Bridger Walker szinte az egész világ tiszteletét és csodálatát kivívta magának azzal, hogy szembeszállt a húgára támadó kutyával.
KAPCSOLAT
Több híresség, köztük szuperhősöket játszó színészek is üzentek a 6 éves fiúnak, aki nagyon csúnyán megsérült, de akár meg is halt volna, hogy megvédje a testvérét.
KAPCSOLAT
A kislánynak Marfan szindrómája van, ami miatt rá veszélyesebb a vírus, mint egy átlag gyerekre.
KAPCSOLAT
A kisfiú nem is tagadja, hogy halálra akarta szúrni a testvérét, akire egy konyhakéssel támadt rá, amikor az anyjuk elment otthonról.
KAPCSOLAT
A műsorvezető nagyon megható történetet mesélt el fiairól, amit ő sem bírt könnyek nélkül végignézni.
KAPCSOLAT
A pécsi férfi testvére a vád szerint fekélyes, elfertőződött sebekkel és tüdőgyulladással küzdött.
Népszerű
Ajánljuk