KÉK HÍREK
A rigai rendőrök végül elkapták a menekülő sofőrt, akinek nem csak a baleset miatt kell felelnie.
KÉK HÍREK
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést. A cégnek nincs tudomása arról, hogy a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.
KÉK HÍREK
Szerencsére nem lett belőle tragédia. A Tesla viszont nem hajlandó visszavenni a kocsit, sőt, először a javítás árát sem akarták állni.
KÉK HÍREK
A friss listán 48 technológiai márka szerepel, kettővel kevesebb az egy évvel korábbinál, miután a Snapchat és a Twitter kikerült.
KÉK HÍREK
A mentőcsapatok a hátsó ablakon át húzták ki a gyerekeket, majd egy kötélrendszer segítségével mentőkosárban vonták fel őket.
KÉK HÍREK
Elon Musk rajongói egy 30 méter hosszú emlékművet készítettek hősüknek, amit Texasban fognak megmutatni neki.
KÉK HÍREK
Egy születésnapra ajándékozott üdvözlőkártya és nyaklánc is a licitek között van, aminek smaragdköve Elon apjának afrikai bányájából származik.
KÉK HÍREK
Mivel lehetne jobban bizonyítani, hogy az életedet tennéd az önvezető autókra, mint hogy a saját fiadat állítod elé?
KÉK HÍREK
Az Optimus eleinte csak nagyon egyszerű feladatok elvégzésére lesz alkalmas, de később akár saját személyisége is lehet.
KÉK HÍREK
A Tesla Semit 2017-ben mutatták be, de 5 évvel később még mindig csak foglalható a jármű, a tömeges gyártás pedig csúszik.
Népszerű
Ajánljuk