SZTÁRVILÁG
Meghan Markle el is mondta, miért akartak már a világra szóló menyegzőjük előtt kimondani az igent. Arra is válaszoltak férjével, hogy akarnak-e harmadik gyereket.
SZTÁRVILÁG
A színésznő azt is elárulta: kisfia lesz. Szerinte kész csoda, hogy babát vár, az orvosok ugyanis nem sok esélyt adtak erre.
SZTÁRVILÁG
Akkor derült ki, hogy valójában mekkora a baj, amikor méhen kívüli terhesség gyanújával megműtötték a fiatal egyetemistát.
SZTÁRVILÁG
„Ez az árulás tetőfoka” a fiatal angol lány szerint, aki már többször is meggyanúsította az anyját és a barátját azzal, hogy összeszűrték a levet, de ők hónapokig tagadták titkos viszonyukat.
SZTÁRVILÁG
A kutatók szerint ebből az következik, hogy a védőoltás is ugyanígy fejti ki hatását a babára.
SZTÁRVILÁG
Hódi Pamela tavaszra várja második kislányát. Azt mondja, a mostani terhessége egészen más, mint az első, de igyekszik tanulni a hibáiból, és a szülés utáni időszakot is teljesen máshogy képzeli el ezúttal.
SZTÁRVILÁG
Rusvai Miklós víruskutató szerint is érdemes beoltatnia magát annak, aki gyerekre vágyik, mert sokkal rosszabbul jár, ha később a terhesség alatt fertőződik meg.
SZTÁRVILÁG
A modell tavaly októberben jelentette be, hogy babát vár. Most már látványosan kerekedik a pocakja.
SZTÁRVILÁG
A magzatvízzel vihették be a rákos sejteket a szervezetükbe, amikor először felsírtak. Csak évekkel később diagnosztizálták náluk a tüdőrákot.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő szerint párja jobban tart a szüléstől, mint ő, hiszen attól fél, hogy majd nem tud segíteni neki.
SZTÁRVILÁG
Az álnéven nyilatkozó Joe Donor végső célja, hogy világszerte 2500 gyerek édesapja legyen.
Népszerű
Ajánljuk