FELFEDEZŐ
A 25 éves lány fogamzásgátlót szedett, minden hónapban volt vérzése, semmilyen tünetet nem tapasztalt és egyáltalán nem nőtt meg a hasa.
FELFEDEZŐ
Édesanyja még januárban, 36 hetesen kapta meg az első védőoltást frontvonalban dolgozóként.
FELFEDEZŐ
Az énekesnőt sokszor kritizálták régebben kis keblei miatt, most viszont nem ez a helyzet, és úgy tűnik, emiatt igencsak boldog.
FELFEDEZŐ
A várandós modell viccelődve mesélt terhességéről, a lánykérésről és jövőbeli terveiről, közben pedig kicsit odaszúrt a magyar kormánynak is.
FELFEDEZŐ
Meghan Markle el is mondta, miért akartak már a világra szóló menyegzőjük előtt kimondani az igent. Arra is válaszoltak férjével, hogy akarnak-e harmadik gyereket.
FELFEDEZŐ
A színésznő azt is elárulta: kisfia lesz. Szerinte kész csoda, hogy babát vár, az orvosok ugyanis nem sok esélyt adtak erre.
FELFEDEZŐ
Akkor derült ki, hogy valójában mekkora a baj, amikor méhen kívüli terhesség gyanújával megműtötték a fiatal egyetemistát.
FELFEDEZŐ
„Ez az árulás tetőfoka” a fiatal angol lány szerint, aki már többször is meggyanúsította az anyját és a barátját azzal, hogy összeszűrték a levet, de ők hónapokig tagadták titkos viszonyukat.
FELFEDEZŐ
A kutatók szerint ebből az következik, hogy a védőoltás is ugyanígy fejti ki hatását a babára.
Népszerű
Ajánljuk