MÚLT
Vágy és halál morbid kettőse: az ókori bustuáriák koporsókon háltak egy kenyér áráért, egyes kliensek kérésére akár tetszhalottként.
MÚLT
Idén két temetőben is tartanak központi kegyeleti megemlékezést Budapesten: hétfőn a rákoskeresztúri Új köztemető szóróparcellájában, kedden pedig a Farkasréti temetőben.
MÚLT
A hozzátartozók sokkot kaptak, amikor megtudták, hogy a rég elhunyt családfő sírköve alatt teljesen más volt eltemetve.
MÚLT
A menyasszony halála után derült csak ki igazán, mennyire nem bírta az apósjelölt a jövendőbeli vőlegényt.
MÚLT
Az eset nagy felháborodást váltott ki az emberek körében, de a szakértők szerint nem volt más választás.
MÚLT
Kollégánk a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben örökítette meg az elhunyt szeretteikhez kilátogató embereket és a virágokkal és gyertyákkal borított sírokat.
MÚLT
A BTI idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók megemlékezhessenek a szeretteikről halottak napján is.
MÚLT
A dunakeszi Kegyeleti parkban 150 éves sírok is vannak, sok helyi lakos pedig már nem is tudja, hogy egy-egy elhagyatott sír felmenőjük nyughelyét rejti.
MÚLT
A 30 év körüli férfi sírgondozás közben esett össze. Menyasszonya azonnal hívta a mentőket, és a mentésirányító segítségével elkezdte az újraélesztést.
MÚLT
Az önkormányzat még 2018-ban adta el a területet egy virágkertészetnek, de a csontok csak mostanában bukkantak elő, amikor a tulajdonos tereprendezésbe kezdett.
MÚLT
Mutatjuk, melyik busz-, metró- és villamosjáratokkal tudjátok megközelíteni a fővárosi temetőket.
Népszerű
Ajánljuk