HÍREK
Évi 3-5 milliárd eurót adnának Kijevnek, de még az előzetes megállapodásig is rögös út vezetett. Végül senki nem vétózott, hanem az alap katonai felhasználásáról szóló programpont szavazásán tartózkodással fejezték ki álláspontjukat.
HÍREK
Az Utcáról Lakásba Egyesület új honlapján számolt be arról, hogy mit tudnak csinálni ebből a pénzből: még több korábban állami gondozott fiatalt segítenek, és már nem csak lakhatással.
HÍREK
A Gazprom korábban a német Schalke szponzora volt, illetve a kiemelt támogatók között tartották számon az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA). Utóbbinál azonban szerződést bontottak az orosz-ukrán háború kitörése után.
HÍREK
A kongresszus egyben dönthet egy 95 milliárd dolláros segélycsomagról, amiből 60 Ukrajnának jár, míg 35-öt az Irán által a hétvégén megtámadott Izrael kap.
HÍREK
Az üzlet nemrég a politika célpontja is lett: a Momentum szerint az énekes párja jogtalanul vett fel támogatást. Válaszul az énekesnő feljelentette a pártot.
HÍREK
Ha eddig kérdéses volt Magyar Péter politikai sikere, most nagyott dobott rajta a görög izomceleb. Vajon ki lesz a következő, aki átpártol a TISZA Párt alelnökéhez?
HÍREK
Az énekesnőt azzal vádolták meg, hogy szabálytalanul kaptak 39 millió forintos támogatást a Magyar Falu Program keretében egy kisboltra. Tóth Vera megtette a feljelentést.
HÍREK
A miniszterelnök szerint nem igaz, hogy a kormány sanyargatná vagy büntetné a fővárost, de azt is állítja: aránytalanul sok pénzt kap más városokhoz képest.
HÍREK
Amikor korábban Hadházy Ákos emiatt felelőségre vonta, káromkodva üvöltözött vele, majd letagadta, hogy ő volna a polgármester.
HÍREK
Feltételei is vannak a támogatásnak, de a konstrukció nagyon kedvező. Elsősorban energetikai korszerűsítésre használható fel az összeg.
HÍREK
A Balázs Béla-díjas rendező még egy filmet tervez forgatni hazánkban, de aztán Olaszországba teszi át székhelyét.
HÍREK
A Kruchina-fivéreket a NER-ből kivált politikus és édesapja alapítványa támogatta a 2006-os őszi zavargások után. Politikai előnyhöz is jutottak, de a jó viszony az utóbbi időben látványosan megromlott.
HÍREK
Az önkormányzat úgy döntött, hogy csatlakoznak az Utcáról Lakásba! Egyesület programjához a lakhatási támogatással, de a mentorprogramjukat is segítik.
HÍREK
Az MFI támogatást nyújt az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmnek, valamint a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit feldolgozó sorozatnak is.
HÍREK
A tulajdonosi kört alakították úgy, hogy legálisan lehessen eltitkolni, kik a valódi tulajdonosok. Magának a támogatásnak a kiosztása sem volt átlátható.
HÍREK
Mindannyian támogatják a kezdeményezést, miszerint civil emberekként fel kell emelni a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében.
HÍREK
A lelkipásztor az adományát a hivatalban lévő Balog Zoltán püspök mandátumának ideje alatt minden hónapban eljuttatja az áldozatok részére. Csatlakozott hozzá egy másik lelkipásztor is, aki azt írta Csűrös Andrásnak: nincs egyedül.
Népszerű
Ajánljuk