SZTÁRVILÁG
A rapper szerint a fesztiválpiacon is megjelennek a politikai szempontok. Szerinte ma már kikerülhetetlen, hogy valaki ne érintkezzen NER-közeli szereplőkkel.
SZTÁRVILÁG
A feltételek szerint lakásnál 100, háznál 150 millió forint lehet a felső határ. Ugyanakkor a négyzetméterárak mértékét is megszabták.
SZTÁRVILÁG
A miniszter szerint a bábolnai polgármester azt mondta neki, hogy „ő ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne”.
SZTÁRVILÁG
Az Európai Bizottság 3,66 milliárd eurót osztott szét kilenc tagállam között. A támogatásból középületek energiahatékonyságát is javítják.
SZTÁRVILÁG
Az első otthont vásárlók többféle kombinációból is választhatnak. A Bankmonitor példákon mutatta meg, hogy milyen lehetőségek lesznek.
SZTÁRVILÁG
A Pro Filii Alapítvány 200 millió forinttal támogat rászoruló családokat. Az elnök szerint inkább a segítségre kellene figyelni, nem a kritikára.
SZTÁRVILÁG
A magyar miniszterelnök ezúttal az X-en üzent az ukrán elnöknek, aki szerint Magyarország igazságtalanul hátráltatja Kijev EU-csatlakozását.
SZTÁRVILÁG
Hozzátette ugyanakkor, hogy független produkciókban továbbra is nagyon szívesen részt vesz akár itthon is.
SZTÁRVILÁG
A városvezetés a költségvetési egyensúllyal indokolja a döntést, Györfi Mihály viszont a kormányfő korábbi ígéreteire hivatkozik.
SZTÁRVILÁG
A publicista nem tartja szükségesnek Magyar Péter részvételét az utcai tiltakozásokban. Meg is indokolta, majd hozzátette, támogatni fogják az egész rendszer leváltásában. De ha eljutnak odáig, ott majd figyelni kell.
SZTÁRVILÁG
Az elnök tájékoztatása szerint a párt 2024-ben a magyar emberek támogatásából csaknem 819 millió forint bevételre tett szert, a webshop-on keresztül történt értékesítések pedig több mint 128 millió forint bevételt hoztak.
SZTÁRVILÁG
Kiterjesztik a támogatást: már azokra a kocsmákra is igénybe vehetik a 3 millió forintot, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket.
SZTÁRVILÁG
A kis Ágoston életét csak egy amerikai kezelés mentheti meg, amelyhez óriási összegre van szükség. A szülők minden segítséget megragadnak, és az adományokból már egymillió forint gyűlt össze.
SZTÁRVILÁG
Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy hatni kezdett a kormány ellenző kampánya. A jobboldaliak többsége nem szeretné Ukrajnát az Unióban látni, de az ellenzékiek közül sokan akár könnyített felvétellel is segítenék a háború sújtotta országot a Republikon Intézet femérése szerint.
SZTÁRVILÁG
„Felhívnám a figyelmet a horgolt zebrára és poloskára” - írta a fotóhoz, melyen látszik, hogy sokféle dolog halmozódott fel. A TISZA Párt vezetője szerint fantasztikus szeretetben volt eddig részük.
SZTÁRVILÁG
A Trump-kormány elvágná a pénzcsapot a Gavi nevű vakcinaszövetségtől. Ez akár 75 millió gyerek védőoltását is veszélybe sodorhatja, és több mint egymillió életet követelhet.
SZTÁRVILÁG
Az érzékenyítő film, amely a toldi mélyszegénységben élő nők történeteit hozza közelebb a társadalomhoz, egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz. De az út még nem ért véget – a teljes elkészítéshez további forrásokra van szükség. Mutatjuk, hogyan segíthetsz Te is!
Népszerű
Ajánljuk