HÍREK
A Nézőpont Intézet szerint hibás üzleti döntések, és nem a különadó miatt veszteséges a SPAR . Az üzletlánc nemrég menekítette ki vagyona nagy részét Svájcba, miután állítólag a miniszterelnök egy rokona részesedést kívánt szerezni a cégben.
HÍREK
A politikus nagyapja Erőss Pál népszerű jogász volt, aki sokáig tévéműsort is vezetett. Magyar szerint sok fideszessel ellentétben sem ügynök, sem kommunista nem volt.
HÍREK
Elmondása szerint két órán át kínozták, végül egy kútba dobták, ahonnan nagy nehezen kimászott és hazavánszorgott. A családtagjai hívták ki a mentőt, ami kórházba szállította.
HÍREK
A feleség nem tudta elfogadni, hogy a férfi el akart tőle válni. A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést kért a minősített emberölési kísérlettel vádolt nőre.
HÍREK
A támadásnak nyolc sérültje van. A romok alól öt embert, köztük egy gyereket sikerült élve kimenteni.
HÍREK
A készenléti rendőrök fogták el, majd vették őrizetbe azt a 49 éves férfit, aki egy mentősre támadt Budapesten.
HÍREK
A Fehér Ház azt közölte: „veszélybe sodorja az amerikai nemzetbiztonságot, a globális stabilitást és az otthoni gazdaságunkat” a volt elnök kijelentése.
HÍREK
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, de garázdaság miatt is nyomoznak. Az édesapa azt mondja: bármikor újra megvédené lányát.
HÍREK
Az elkövető már elfogása előtt is kezelés alatt állt skizofrénia és más mentális betegségek miatt. A mentők időben érkeztek, de már nem tudtak segíteni.
HÍREK
A rendőrség nagy erőkkel keresi a 35 éves férfit, aki súlyos sérülést szenvedett az arcán. A hatóságok azt kérik, hogy senki ne menjen a közelébe.
HÍREK
„Ha a nyugati országoktól, köztük Nagy-Britanniától kapott fegyvereket használhatnánk oroszországi területek ellen is” – jelentette ki a katonai vezető.
HÍREK
Mármint a festményt védő üvegre. Az akcióért az Élelmiszer-ellentámadás nevű csoport vállalta a felelősséget. A francia kulturális miniszter szerint nincs magyarázat egy ilyen cselekményre.
HÍREK
Rátámadt egy német juhászkutya egy kétéves kisgyerekre és az édesanyjára Delhiben. A megdöbbentő esetet egy ház biztonsági kamerája rögzítette. Az asszony mindent megtette azért, hogy megvédje gyerekét, de közben újabb kutyák jelentek meg körülöttük.
HÍREK
Az ukrán kommandósok visszafoglalták a harcállásokat, ahol a kivégzés történt. Csak az akciójuk után nézték meg a felvételeket a katonák.
HÍREK
A hétfő éjjeli légicsapást a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen november közepe óta elkövetett harmincnál is több támadás miatt indították.
HÍREK
Könnyfakasztó gázt is be kellett vetni a rokonok ellen, akik egymást is hergelték. Később még a rendőrkapitánysághoz is elautóztak revansot venni.
Népszerű
Ajánljuk