KÉK HÍREK
Egy szakember szerint a hirtelen melegedés lehetett az oka annak, hogy az állatok idő előtt „vadász üzemmódba” léptek.
KÉK HÍREK
Az ügyészség súlyos testi sértés kísérletével vádolja a támadót, aki nem ismerte áldozatát.
KÉK HÍREK
A GW950m néven ismert szürke farkas egyébként védett, de indokolt esetben engedélyt adhatnak a kilövésére, és az öldöklés, amelynek tucatnyi állat esett áldozatul, elég volt ehhez.
KÉK HÍREK
Ez rövid időn belül a második olyan HIMARS-támadás, amely a kis területen sok embert és hadieszközt összezsúfoló agresszor hadvezetésének hibáját használta ki.
KÉK HÍREK
Idén szokatlanul sok sérültje lett az év végi dáridónak, mi több, halálos áldozatok is voltak. Több esetben petárdákkal és rakétákkal vették célba a mentőszolgálatok tagjait.
KÉK HÍREK
A Donyeck megyei Makijivkában egy épületbe zsúfoltak ennyi embert, és semmilyen álcázást nem használtak. Az oroszok hivatalosan 63 katona halálát ismerték el.
KÉK HÍREK
A vélhetően drogok hatása alatt álló férfi összekaszabolt testtel is üldözte a brit nőt, akit teljesen sokkoltak az események.
KÉK HÍREK
A tömegből többen köveket dobáltak, kukákat borogattak, több autó is megsérült. Azt még nem tudják, pontosan mi volt a célja a 69 éves merénylőnek.
KÉK HÍREK
Egy 13 és egy 15 éves fiút gyanúsítanak az elkövetésekkel, az idősebb ellen zsarolás miatt is vizsgálat folyik.
KÉK HÍREK
A 39 éves férfi mindent alaposan kitervelt, kegyetlenül végzett válófélben lévő feleségével.
KÉK HÍREK
Az autós kiszolgáló résznél történt a támadás, a sofőr el is hajtott a lövés után. A dolgozót kritikus állapotban szállították kórházba.
KÉK HÍREK
A 35 éves férfi hosszan követte a kismamát, majd egy lépcsőnél elkapta és erőszakoskodni kezdett vele.
KÉK HÍREK
A lap szerint Matolcsy Élete végéig jegybankelnök akart maradni, de ezt a Fidesz nem támogatta. Az MNB ezt határozottan cáfolta.
KÉK HÍREK
A Mi Hazánk képviselőjének nem tetszett, hogy a köztársasági elnök hivatalában fogadta a Háttér Társaság képviselőit. Mi több, Zelenszkijjel találkozott Kijevben!
Népszerű
Ajánljuk