VLOGOK
Orbán Viktor születésnapján kérdeztük meg az embereket Budapest utcáin, hogy mit üzennének a miniszterelnöknek a jeles alkalomból.
VLOGOK
„Bár a Miniszterelnök Úr megfeledkezett az érettségiző diákokról, mi ennek ellenére elsőként köszöntöttük fel” - írta az Egységes Diákfront.
VLOGOK
A miniszterelnök szerint ez is csak egy munkanap. Azonban van egy dolog, ami soha nem maradhat el a születésnapján.
VLOGOK
Eredetileg fényképésznek tanult, majd tabukat nem ismerő humoristaként vált halhatatlanná, miközben színpadon, filmen, tévében és rádióban egyaránt maradandót alkotott.
VLOGOK
Tóth Gabi és Vasvári Vivien is együtt ünnepelte a tulajdonossal a Budapest 12. kerületében egy éve megnyílt prémium üzletet.
VLOGOK
A legendás brit természetfilmes munkásságával kitörölhetetlen nyomot hagyott a televíziózás történetében.
VLOGOK
A szervezők felhívásukban kiemelték, idén 60 éves lesz a kormányfő, így kerek évfordulót ünnepelhetnek majd a templomban.
VLOGOK
Május 5-én tölti be 35. születésnapját Adele. Tudtad, hogy csak a Hellonak 3 milliárdos (!) megtekintése van a YouTube-on? És azt, hogy szeret részegen komponálni?
VLOGOK
Bírósági gyorsírónak készült, az első filmje majdnem tönkretette a karrierjét, és Madonna elcsaklizta előle az álomszerepét – nem indult könnyen az egykori szépségkirálynő filmes pályája…
VLOGOK
Az iskolában állandóan büntetésben volt, nemet mondott a Keresztapára, állítólag csodálta a zsarnokokat, és úgy hírlik róla, hogy több mint 2000 nővel feküdt le. Színes és izgalmas élet, az egyszer biztos.
VLOGOK
Ilyen nagy már a kis Lajos herceg, akit egy talicskában ülve, Katalin hercegnével fotóztak le.
VLOGOK
Soha nem látott, megható családi képet mutatott meg a királyi család az elhunyt Erzsébet királynőről
A vidám képet a walesi hercegnő készítette, és unokái, dédunokái körében látható az elhunyt királynő.
VLOGOK
Ma, április 21-én lenne 97 éves II. Erzsébet királynő, és alattvalói a halála ellenére sem feledkeztek meg erről. Egyesek szerint soha nem lesz már ilyen jó uralkodója az országnak.
VLOGOK
A fitneszguru elárulta, a jövőben már teljes mértékben Rubint Réka bizniszének fejlesztését akarja segíteni.
Népszerű
Ajánljuk