KÉK HÍREK
A döbbenetes eset egy brazíliai klinikán történt. Megrázó tartalom, csak erős idegzetűeknek!
KÉK HÍREK
Pedig alaposan meg is indokolta a döntését, de így is sokan szívtelennek tartják. Igaz, volt, aki egyetértett vele.
KÉK HÍREK
A volt szépségkirálynő egyik megjegyzése indította el a számolgatást. Több anyuka szerint valami nem stimmel a dátumokkal.
KÉK HÍREK
A műsorvezető mindhárom gyerekét császárral hozta világra. Szerinte felelőtlenség kijelenteni, hogy a császárral szülő édesanyák nem küzdenek meg a gyerekeikért.
KÉK HÍREK
A színésznő belegondolt, hogy ha most szülne, már 66 éves lenne, mire a gyermeke betöltené a húszat.
KÉK HÍREK
A segítséget kérő férfi a feleségét és születendő gyermekét féltette, az asszonynál ugyanis - a kiírtnál korábban - megindult a szülés. Próbáltak sietni, de a hétvégi csúcsforgalomban nem tudtak haladni.
KÉK HÍREK
Mikor eljön a péntek délután négy óra, a Karolina Kórházban teljesen bezár a Szülészeti és Nőgyógyászati Összevont osztály és Újszülött osztály.
KÉK HÍREK
Több mint 5,3 kilós óriásbabát szült egy amerikai nő, az orvosok sem gondolták, hogy ilyen nagy lesz
Az orvosok előzetesen 4,1 kilogrammra becsülték a születendő gyerek súlyát. Tévedtek.
KÉK HÍREK
Eleinte csak légszomjat tapasztalt, majd lázas lett és hányni kezdett. Végül helikopterrel vitték kórházba.
KÉK HÍREK
Egyesek szerint az amerikai nőt jobban érdekelte a saját külseje, mint a babája megszületése.
KÉK HÍREK
A gép Birminghamból tartott Kolozsvárra, de a szülés miatt Prágában megszakította az útját. A baba és a kismama is jó egészségnek örvend.
KÉK HÍREK
Kiderült, hogy mi az ideális életkor a teherbe esésre azoknak, akik 1, 2 vagy 3 gyereket szeretnének
Aki három gyereket szeretne, 35 éves koránál tovább ne várjon az elsővel – legalábbis a szakértők szerint.
KÉK HÍREK
A műsorvezetőt azért kritizálták sokan, mert szerintük túl hamar tért vissza a munkájához a szülése után.
Népszerű
Ajánljuk