KULT
A Netflix készített egy remek kis dokumentum-sorozatot, ami nem csak az amerikai oldalról mutatja be az eseményeket, és még Ridley Scott 2001-es Sólyom végveszélyben című filmjét is befejezik nekünk!
KULT
Kafi Rea Milla és párja, Kovács Patrik Afrikában is szerettek volna egybekelni. Azonban júniusra várják az első babájukat, így tolódik az utazás.
KULT
A szomáliai kormány kezdeményezte az atlétikai szövetség elnökének felfüggesztését, miután Kínában „a valaha volt leglassabb” futó képviselte az országot egy sprintszámban.
KULT
Az al-Shabaab iszlamista milícia támadásában 117-en sebesültek meg és sok civil is meghalt, amikor megtámadták az egyik népszerű szállodát Mogadishuban.
KULT
Sátrakban, tárgyalókban vagy az utcára leterített matracokon próbálnak az orvosok segíteni a súlyosan alultáplált gyerekeken.
KULT
Vannak olyan anyák, akik már több gyereküket is kénytelenek voltak eltemetni, akik pedig életben maradtak, súlyosan alultápláltak.
KULT
Csak a Szomáli-félszigetről évente 300 gepárdkölyköt csempésznek ki, ez a teljes ottani populáció fiatal része. Hiába a luxus, fogságban az egy-két évet sem érik meg.
KULT
Szirmai Gábor talán az utolsó magyar kalandor. Igazi világcsavargó, aki most nagy bajba került Dél-Szudánban.
Népszerű
Ajánljuk