HÍREK
A Telex birtokába került a házirend szerint kényszerítő intézkedésként maximum megfogást, lefogást, ellökést, elvezetést, önvédelmi fogást lehet alkalmazni. De az is szerepel benne, hogy növendékek csak alakzatban közlekedhetnek, és ahhoz is engedélyt kell kérniük, hogy egy felnőtt mellett elhaladjanak.
HÍREK
Az újságíró egy igazán kemény és nyers hangvételű posztban fogalmazta meg gondolatait a Szőlő utcai javítóintézetnél tartott tüntetés után. Úgy véli, az intézet a gyengék elnyomását és kihasználását jelképezi.
HÍREK
A publicista a több ezres tömeg társaságában többek között azt üzente, hogy az intézményben történt visszaélések minden magyar felelőssége.
HÍREK
Forrnak az indulatok a sorozatos botrányok miatt. A javítóintézet lakói közül volt, aki megköszönte a kiállást, de a tüntetőket gyalázó mondatot is hallani lehetett. Galéria.
HÍREK
A hírhedt nevelőintézethez hívták az embereket néma kiállásra. A szervezők arra kérték a résztvevőket, vigyenek magukkal gyertyát vagy mécsest.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a baloldal felkorbácsolja az érzelmeket, de ez csak pár napig működik. A választás napján szerinte úgyis a józan ész és a biztonság iránti vágy fog győzni.
HÍREK
A Mandinernek adott interjúban a kormányfő beszélt többek között az orosz-urkán háborúról, az energiaválságról, Donald Trumppal való kapcsolatáról, a Digitális Polgári Körökről és a Szőlő utcai botrányról is.
HÍREK
Videónkban megszólalnak a Tisza Párt által szervezett gyermekvédelmi tüntetés résztvevői. Úgy látják, az intézetekben tapasztalható erőszak a miniszterelnök felelőssége, de arra nem számítanak, hogy a kormány lemondana.
HÍREK
Hosszan kígyózott a tiltakozó tömeg végig a Deák tértől a Sándor Palotáig. A fáklyás felvonulás végén a TISZA Párt vezetője tartott beszédet, majd összegyűjtötték a résztvevők által hozott ajándék játékokat.
HÍREK
A politológus szerint a TISZA felé húzó fiatalok és a Fideszt támogató nagyszülők vitái kiássák a csatabárdot, és családi összetűzések is történhetnek az ünnepek alatt.
HÍREK
A politikus Gulyás Gergelynek tette fel a kérdést a Karmelita előtt tartott gyerekvédelmi tüntetésen: „Ez a kisfiú is tolvaj volt korábban?” Szerinte a bántalmazások rendszerszintűek, és meg kell védeni a gyerekeket.
HÍREK
A politikus szerint a gyerekek nem kérnek kiváltságokat, hanem csak annyit, amihez joguk van: biztonságot, törődést, szeretet.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője azt is kérdezte: „Hogy hagyhatjátok, hogy ebben az országban gyermekeket megverjenek, megalázzanak, megerőszakoljanak, bezárjanak, megfélemlítsenek, éheztessenek, olyan helyeken, amelyeknek a biztonságot kellene jelentenie számukra.”
HÍREK
A TISZA Párt kérésre nemcsak játékokat gyűjtöttek, hanem a gyerekektől rajzokat is kértek, amit a beszéd előtt és közben vetítettek le.
HÍREK
„Méltóságteljesen, csendben vonuljunk" - többször leállították a mocskos fideszezést a Tiszás tüntetésen a szervezők.
HÍREK
Menet a bántalmazott gyermekekért és az orbáni hazugság ellen címmel összehívott demonstráción a megafonos Deák szerint alig vannak, míg a fotók szerint hatalmas a tömeg.
HÍREK
Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke szerint politikai tőkét akarnak kovácsolni a gyermekvédelemből. A politikus a mohácsi DPK-gyűlésen nyilatkozott a Partizánnak.
Népszerű
Ajánljuk