HÍREK
A rendőrség közokirat hamisítás miatt nyomoz. Az idős asszony lánya úgy döntött bepereli a kórházat, ahonnan még mindig semmilyen tájékoztatást, vagy iratot sem kapott elhunyt édesanyjával kapcsolatban.
HÍREK
A 88 éves asszony lányát arról értesítették, hogy édesanyja jobban van, majd a látogatáskor kiderült, hogy valaki más feküdt a betegágyban az anyja adataival.
HÍREK
Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze péntek délután 4-es főúton Szolnoknál. A balesetben három ember meghalt, tizenhárman megsérültek, közülük ketten életveszélyesen.
HÍREK
Részegen, trágár módon szidalmazta a magyar egészségügyet és a kórházi dolgozókat. Kivizsgálása befejezése előtt távozni akart, majd megpróbálta megütni az egyik beteghordót. Az ítélet jogerős.
HÍREK
Az autónak ráadásul érvényes papírjai sem voltak, a férfi pedig a jogsiját is otthon hagyta. Kis túlzással az összes lehetséges szabályt megszegte az apa.
HÍREK
Közel 10 éven keresztül szexuálisan molesztált felügyeletére bízott kiskorú lányokat és róluk pornográf jellegű képeket is készített.
HÍREK
A fecskék még a megrongálódott, csonka fészküket sem akarták elhagyni, pedig több madárriasztó hálót és szalagot helyeztek el az épületnél.
HÍREK
Az aluljáró annyira feltelt vízzel, hogy gyakorlatilag csak a tetejük látszott ki. Mutatjuk a képeket.
HÍREK
Egy nyugdíjazott vitorlázógéppel, bőr fejvédővel, egy különleges gép roncsával és ritka pilóta szemüveggel is bővült a találkozhatsz. Év közben lesz Szimulátor Bajnokság és Star Wars Day is.
HÍREK
A gyors feltárásnak köszönhetően a II. világháborús repülőgép roncsát ki tudták emelni, hamarosan a szolnoki RepTárba kerül.
Népszerű
Ajánljuk