KÉK HÍREK
A tűzoltók a megdőlt buszt borulás ellen ékekkel biztosították, a jármű alatt fákat daraboltak, majd segítettek az utasoknak a mentőkhöz jutni. Két mentőhelikopter is érkezett, végül a sérülteket mentőautókkal vitték el.
KÉK HÍREK
A miniszter minden részletre kiterjedő vizsgálatot kért, és azt is elrendelte, hogy a MÁV-csoport méltányossági alapon fájdalomdíjat fizessen az érintetteknek. „Az utasoknak a legkisebb sérülése is súlyosabb az elfogadhatónál” – fogalmazott.
KÉK HÍREK
A legfrissebb információk szerint a mentők 23 embert – 19 elnőttet és 4 gyermeket – szállítottak kórházba. Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett.
KÉK HÍREK
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.
KÉK HÍREK
Egy korábban gyermekfelügyelőként dolgozó elmondta, hogy a speciális ellátást igénylő gyerekek intézményéből a fiatalok gyakran kijárnak, és ilyenkor bármihez hozzájuthatnak. A nevelők pedig tehetetlenek.
KÉK HÍREK
Györfi Mihály előzetesen egyeztetett a látogatásról, mégis megtagadták tőle a belépést. Egy 15 éves lány azt mondta az RTL riportjában, hogy az egyik dolgozó ittasan molesztálta, és a történteket a munkatársak eltussolták.
KÉK HÍREK
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint az 53 éves férfi a parkban italozott a cimborájával, majd szóváltásba keveredtek, ezután pedig elszabadultak az indulatok.
KÉK HÍREK
Több mint harmincan jelentek meg a szolnoki diszkónál, miután a testvérpár nem jutott be a rendezvényre. A három testvér közül ketten kezdtek dulakodni, a harmadik ásóval érkezett. A bíróság egyiküket sem tartóztatta le.
KÉK HÍREK
A hétvégi szolnoki balhé után Györfi Mihály nyílt levelet írt a belügyminiszternek. Azt ígéri, ha kell, még pénzt is ad a város a rendőröknek, csak legyen végre rend.
KÉK HÍREK
Csak másnap reggel hívta ki a nőhöz a mentőket, akik értesítették a rendőrséget. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
KÉK HÍREK
Egy szakértő szerint hamis urnabetétek miatt nem bomlottak le a maradványok. A helyieket megrázta az eset, a vízügy korlátozza a vízi temetkezéseket.
KÉK HÍREK
A városvezetés a költségvetési egyensúllyal indokolja a döntést, Györfi Mihály viszont a kormányfő korábbi ígéreteire hivatkozik.
KÉK HÍREK
Több mint 40 gyerek él túlzsúfoltan a szolnoki befogadó otthonban, ahol a férőhelyek már rég megteltek. A dolgozók létszáma is alacsony, így a gyerekeket kanapén vagy matracon helyezik el.
KÉK HÍREK
A járművet egy pótkulccsal indította el, amit korábban egy másik buszból szerzett meg. Szerencsére nem volt utas a buszon, így személyi sérülés nem történt.
KÉK HÍREK
Az anyának a megtalálástól számított 6 hétig van lehetősége arra, hogy jelentkezzen a piciért, mert lehet, hogy akarata ellenére vitték az inkubátorhoz. Ilyenkor azonban több dolgot is megvizsgálnak.
KÉK HÍREK
A csecsemőt szerdán kora délután helyezték el a Hetényi Géza Kórháznál lévő inkubátorban. Az újszülöttet felöltöztetve, jó állapotban találták meg.
Népszerű
Ajánljuk