HÍREK
„Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szörnyű dolog, ami az SZFE-vel történik” - fogalmazott Instagramra posztolt videójában a TV2 műsorvezetője.
HÍREK
„Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik” – indokolta felmondását a rendező.
HÍREK
Az egyik felszólaló színháztörténeti szégyennek és bűnnek nevezte az egyetem elfoglalását. Ezzel a szakma megosztása volt a kormány célja - vélte, hozzátéve, sikerült nekik, sok munka lesz rendbe hozni.
HÍREK
A színész kiállt volt osztályfőnökei mellett: 'Azt hiszem erősen jelzés értékű, hogy két ilyen MESTER már nem vállalja az oktatást a Színház – és Filmművészeti Egyetemen.'
HÍREK
Közleményük szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy jelölést sem vett figyelembe az egyetem listájáról és a korábbi ígérettel ellentétben az intézmény egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között.
HÍREK
A többi kuratóriumi tagot is megnevezték az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
HÍREK
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói egy nyilatkozatban reagáltak a közelmúlt eseményeire. Támogatják Upor László rektorjelöltet, és örömmel fogadnák, ha a fenntartó minisztérium partnerként tekintene rájuk.
HÍREK
Az egyetem hétfőn megszüntette a filmrendezővel való szerződését a nemrég kirobbant botrány miatt.
Népszerű
Ajánljuk