KÉK HÍREK
Megnéztük a Rózsavölgyi Szalonban Hárs Anna kamaradarabjának ősbemutatóját, amelyen nevetni és sírni is lehetett.
KÉK HÍREK
A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli idén, így a 2023-as év Miskolc városában valóban a kultúra jegyében telik, igazán különleges vendégekkel.
KÉK HÍREK
A Kováts Kriszta által rendezett darabban a belső monológok Szirtes Edina Mókus megzenésítésében szólalnak meg.
KÉK HÍREK
Elmarad a premierje a Játékszínben, az elmaradó előadásokat májusban és júniusban pótolják.
KÉK HÍREK
A különleges, kísérleti előadás a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják.
KÉK HÍREK
Major Tamás látta meg benne a tehetséget, Weöres Sándor volt a legjobb barátja, és csodálja Liv Ullmannt, akinek az életrajzát ő fordította magyarra. Tévéje nincs, de lemezjátszója igen. Interjú.
KÉK HÍREK
A hiánypótló sorozat a Rock Színháztól napjainkig kalauzol végig a musical világában sok zenével, máshol nem hallható sztorikkal, játékokkal és meglepetésekkel.
KÉK HÍREK
Nyílt levélben kértek segítséget ahhoz, hogy tovább működhessenek, mert önerőből ezt már nem tudják megtenni.
KÉK HÍREK
Hogy jön Pál apostol egy kísértettörténethez? A Centrál Színház igazgatója a most bemutatott 2.22 című kísértettörténet mellett beszélt a finanszírozás kihívásairól és arról, hogy léteznek olyan szerepek, amikre nem találni Magyarországon megfelelő színészt. Interjú.
KÉK HÍREK
Az Orlai Produkció állami támogatás nélkül működik, Orlai Tibor mégis mindig pontosan fizet mindenkinek, és alapelve, hogy a financiális szempontok nem előzhetik meg a művészi szempontokat.
KÉK HÍREK
A színész-rendezővel a magyartenger ősbemutatója kapcsán arról beszélgettünk, miért tartja Bíró Bence darabját nagyon demokratikus drámának, és miért él túl mindent a színház, amit folyton temetnek.
KÉK HÍREK
Rövidített nyitvatartás, összeköltöztetés, kényszerszabadság, munkafény a próbákhoz – mindenhol ott takarékoskodnak, ahol csak tudnak, hogy túléljék a következő hónapokat. Elküldeni senkit sem szeretnének.
Népszerű
Ajánljuk