KULT
A Katona József Színház színésznői pedig Helen Mirren üzenetét tolmácsolják egy videóban, amit az Oscar-díjas színésznő a világnap alkalmából írt.
KULT
Este 19 órakor nyisd ki az ablakodat és tapsolj. Szóljon az elismerés az egészségügyi dolgozóknak, a rendőröknek, a katonáknak, a bolti eladóknak, a tanároknak és mindazoknak, akik mindannyiunk biztonságáért dolgoznak.
KULT
A város fideszes polgármestere szerint a 9 tagú bizottság egyhangúlag támogatta az új igazgató kinevezését, és ő elfogadta a javaslatukat.
KULT
A színésznő két hétig biztosan nem megy haza, a párja ugyanis koronavírusos lett. Balázs Andi a kollégáit szeretné megvédeni a vírustól.
KULT
Ők az audionarrátorok. A feladatuk, hogy különböző művészeti ágakban úgy közvetítsék az eseményeket, hogy a látássérültek is teljes vizuális élményhez juthassanak. Az egész országban körülbelül húsz van belőlük.
KULT
Tanárok és diákok közösen alapították a szervezetet. Előadásokat is tartanak majd, a bevételből pedig a működésüket finanszírozzák.
KULT
Felmentését kérte a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, és távozik a fesztivál éléről a művészeti igazgató is.
KULT
A színművész január elején kapta el a koronavírust, szervezete az éjjel feladta a harcot a fertőzéssel szemben. 82 éves volt.
KULT
Részben a divattervező spanyolországi otthonából, részben pedig a társulat színpadáról közvetítik a Radar című előadásukat.
KULT
Azt írták, nem hisznek a fél-vagy harmadmegoldásokban, ezért jövő héttől inkább nem tartják meg az előadásokat a járványhelyzet enyhüléséig.
Népszerű
Ajánljuk