HÍREK
Szijjártó Péter a német külügyminiszter azon kijelentésére reagált, miszerint "rendezetten és igazságosan el kell osztani a tagállamok között az Európai Unióba érkező menedékkérőket".
HÍREK
Szijjártó Péter: ma véglegessé válik, hogy Magyarország évtizedek után ismét embert küld a világűrbe
Még négy űrhajósjelölt van versenyben, később szűkül a lista két főre, és közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.
HÍREK
A Kremlhöz közel álló energetikai szakértők szerint Magyarországnak rendkívül szűk a mozgástere, ezért nehéz helyzetbe kerülhet, ha bármilyen fennakadás következik be az orosz energiaszállításban.
HÍREK
Épp volt a külügyminiszter farmersortjának zsebében 80 ezer forint, amiből kifizette a méregdrága sneakert. Azt mondta, mindig készpénzzel fizet.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter a török Bloombergnek adott interjút. Szijjártó Péter a háborúról azt mondta, szerinte elég jók a körülmények a béketárgyalásokhoz.
HÍREK
Az eseményen közel 130 diplomata vett részt, és úgy tűnik, senki sem akart büntetést fizetni, mert minden meghívott időben érkezett.
HÍREK
A magyar külügy vezetője most egy svéd tananyagra fogja, hogy hazánk nem ratifikálja az ország NATO-csatlakozását. A kommentelők emlékeztetik, hogy a fasiszta magyar forradalmat emlegető orosz tankönyvvel nem volt ilyen szigorú.
HÍREK
A budapesti repülőtér megerősítette, hogy nemcsak az Üzbegisztán fővárosába tartó járatokat, de az útvonalat is törölték.
HÍREK
Többekről is beszélt az erotikus iparban egyebek közt leszbikus pornófilmekről is ismertté vált művésznő, aki szerint például Náray Tamás a „nagybetűs buzi”.
HÍREK
Azon pörgött be a külügyminiszter, hogy a bukott ex-elnök, Donald Trump az ellene indított eljárások miatt esetleg nem indulhatna a jövő évi választásokon.
HÍREK
Az akció végrehajtói szerint a külügyminiszter és a szovjet diktátor ugyanazokat a frázisokat használta a békéről.
HÍREK
Miután az azeri külügyminiszterrel tárgyalt. Szijjártó szerint Európa „nagyon rosszul járt” Ursula von der Leyennel.
HÍREK
A külügyminiszter szerint 1956 a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanata, és minden magyar ember, aki akkor kiállt Magyarország szabadságáért, hős. Minden ezzel ellentétes minősítgetést kikérnek maguknak, visszautasítanak.
HÍREK
A Külügyminisztérium államtitkára szerint „ami történt annyira egyértelmű, hogy erről nem nyitunk vitát senkivel”, de nem tudni, lesz-e határozottabb fellépés. Erre kíváncsi most a Momentum.
HÍREK
A török elnökön kívül itt lesz az azeri, az üzbég, a kirgiz és a türkmén elnök és a katari emír is.
HÍREK
Miroslav Wlachovský szerint Szijjártó valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy az EU szerint az orosz-ukrán háború még négy évig folytatódni fog.
Népszerű
Ajánljuk