PROGRAMOK
Idén a kívül-belül izgalmas dizájnelemek és a legkorszerűbb hangtechnika mellé egy extra, látványos fénydekorációt is kap Európa egyik legkülönlegesebb elektronikus zenei helyszíne.
PROGRAMOK
Görögország nagy részén hónapok óta alig vagy egyáltalán nem esett az eső. Most, amikor az ország szigetei rekordszámú nyári turista fogadására készülnek.
PROGRAMOK
Közzétette idei fesztivál-programját Azahriah. A fiatal előadóművész a koncertek sorát májusban nyitja és augusztus végén zárja.
PROGRAMOK
Negyven fellépő nevét jelentették be kedden a Sziget fesztivál szervezői 2024-re. Koncertet ad mások mellett Fred Again, Martin Garrix, Sam Smith, Stormzy, Louis Tomlinson és a Big Thief.
PROGRAMOK
A Tokiói Egyetem földrengéskutató intézetének docense megerősítette, hogy a kitörés október 30-án történt Ivotótól nagyjából egy kilométerre.
PROGRAMOK
A Blikk megnevezte a milliárdost, akinek eltört a karja, miközben a Szigeten balhézott a rendőrökkel
A szemtanúk szerint részeg volt, kötekedett, a viselkedése pedig sokakat zavart. A férfi a kormányzati kapcsolataival fenyegetőzött, és most kiderült: valóban befolyásos rokonai vannak.
PROGRAMOK
Csütörtök este indul a super early bird jegyek értékesítése. Aki biztosra akar menni, annak érdemes minél előbb lecsapni a kedvezményes bérletekre, mielőtt elkapkodják azokat.
PROGRAMOK
Előbb a biztonsági őröket, majd minden rendőrt fel akart jelenteni. A járőrök igazoltatni akarták, de ellenállt, így dulakodni kezdtek, eközben pedig eltört a férfi a karja.
PROGRAMOK
A rapper szinte egy komplett színházi előadást mutatott be, a középpontban a zsarnok Viktória királynővel. A tizenévesek odáig voltak érte, a szüleik viszont nagyokat néztek időnként.
PROGRAMOK
A fellépése előtti órákat városnézéssel tölötte az amerikai sztár. Ezután áradozott a városról a közönségének.
PROGRAMOK
A világsztár energikusságával és közvetlenségével lenyűgözte a közönségét, a dalairól pedig kiderült, hogy intimitásuk ellenére egy ekkora fesztiválon is jól működnek.
PROGRAMOK
Néhány jól elkapott pillanat egészen más képét mutatja a Szigetnek, mint amit megszoktunk. De ezek is hozzátartoznak.
PROGRAMOK
A rapper a fesztivál utolsó napján állt színpadra, és a közönsége ezúttal sem fogta vissza magát. A debreceni koncertjén is hasonló jelenetek játszódtak le, a Budapest Parkban pedig egy Orbán-figurát csókolgatott.
PROGRAMOK
Látványos esti produkciók, vidám és bolondos arcok, merész szerelések és sok-sok jókedvű szigetlakó.
PROGRAMOK
A rajongói a reptéren várták, a szerencsésebbeket még meg is ölelgette a világhírű énekesnő.
PROGRAMOK
A svéd rapper Billie Eilish előtt léphetett volna fel. A szervezők most közzétették az új műsorrendet.
Népszerű
Ajánljuk