A NAP SZÉPE
Az egykori felnőttfilmes a várandósság idején is azt vallja, hogy fontos, hogy nőként is jól érezze magát a bőrében.
A NAP SZÉPE
A modell igen dögös szerelésben ünnepelte a 30. születésnapját, nem mellesleg gyönyörű környezetben.
A NAP SZÉPE
A hozzászólások nagy többsége szerint illetlenség volt ennyire lenge ruhában részt venni a szertartáson, de az is kiderült, mit szólt Rubint Réka rokona kihívó öltözékéhez.
A NAP SZÉPE
Az énekesnő úgy is nagy sikert aratott dögös fotóival, hogy nem igazán tudott mit hozzájuk fűzni.
A NAP SZÉPE
Sokkal vadabb ruhában és sminkkel pózol, mint amit megszokhattunk tőle, de a szemünket így is nehéz levenni róla.
A NAP SZÉPE
Alessandra Ambrosio már túl van modellkarrierje csúcsán, de még mindig bomba alakkal büszkélkedhet.
A NAP SZÉPE
Kézenállásra és ugrálókötelezésre valószínűleg teljesen alkalmatlan ez az edzőruha, de legalább gyűjti a lájkokat.
A NAP SZÉPE
A 25 éves lány 20 éves kora óta sztripperként dolgozik, amióta az interneten is vetkőzik, már nem is akar visszatérni a rúdhoz.
A NAP SZÉPE
Nem érintik meg a gyűlölködő kommentek, mert elmondása szerint imádja az állatokat, a képeiért kapott pénzből pedig az elejtett vadak orvosi ellátását is finanszírozza.
Népszerű
Ajánljuk