SZTÁRVILÁG
A „hóember” kifejezést kellett volna kitalálni, amihez segítséget is kaptak a versenyzők. Demcsák szerint azonban ez nem volt valódi segítség.
SZTÁRVILÁG
Az izompacsirtát kellett volna kitalálnia, amihez azt segítséget kapta, hogy muszklis madár.
SZTÁRVILÁG
A mulatóssztár láthatóan nagyon csalódott volt, a feleségétől is elnézést kért a műsor végén.
SZTÁRVILÁG
Szétrepedt a ruha Sydney van den Boschon a Szerencsekerékben, Kasza Tibi fel is hívta rá a figyelmet
A műsor házigazdái végül egyszerűen csak elviccelték a ruhabalesetet.
SZTÁRVILÁG
Nem teljesen volt meg a Last Christmas dalszövege, pedig együtt próbálták elénekelni a refrént.
SZTÁRVILÁG
A műsor egyik ajánlójában már lelőtték, hogy mi lesz a döntőbe került játékos nyereménye.
SZTÁRVILÁG
Mondjuk még így is elég sok pénzt kell szereznie a vállalkozása beindításához, amihez szerinte 359 millió forintra lenne szüksége.
SZTÁRVILÁG
A rapper most visszavásárolná a 120 grammos aranyékszert, ami akár több millió forintot is érhet.
SZTÁRVILÁG
A rapperen kifogott a koktélcseresznye. Egy kicsit szomorú emiatt, de szerinte „minden úgy van, ahogy Isten akarja”.
SZTÁRVILÁG
Nem pontosan mondta ki az egyik megfejtést, Kasza Tibi mégis elfogadta, így a színész megnyerte azt a fordulót.
SZTÁRVILÁG
A fitneszguru a Szerencsekerékben szerepelt nemrég. Erről osztott meg egy posztot, amiben ezzel a jelzővel illette a műsorban szereplő hölgyet.
SZTÁRVILÁG
A fitneszguru több millió forintot nyerhetett volna, ha rájön a helyes megfejtésre, de a jelentős segítség ellenére sem jutott eszébe a kétszavas kifejezés.
Népszerű
Ajánljuk