SZTÁRVILÁG
Nyáron derült ki, hogy a modell és férje válnak. Úgy tűnik, hogy Fanni azóta új életet kezdett, barátai szerint megint ragyog, mosolyog és felhőtlenül boldog.
SZTÁRVILÁG
A szexuális vágyért felelős férfihormon, a tesztoszteron szintje ilyenkor a legmagasabb, és ez csak egy példa.
SZTÁRVILÁG
Akár lélektani horror, vagy krimi is lehetne a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film. A rendezőnővel beszélgettünk.
SZTÁRVILÁG
Az iskolai eseményen találkoztak először, több mint 20 év után jöttek össze, ma pedig már házasok.
SZTÁRVILÁG
Néhány szó elég volt ehhez. Az énekes azóta is együtt van az akkori barátnőjével, de már házasságban élnek és 4 gyerekük született.
SZTÁRVILÁG
A modell sokáig titkolta, hogy ismét egy párt alkotnak Tóth Bencével, de most ő maga jelentette be ezt.
SZTÁRVILÁG
A 27 éves Jazmin több dologra is rájött a rasszizmusellenes akciók hatására, amelyek felett eddig elsiklott.
SZTÁRVILÁG
A 66 éves színész tavaly októberben kérte meg 27 éves párja kezét alig pár hónappal azután, hogy megismerkedtek. Azt állítják, a korkülönbség egyáltalán nem határozza meg a kapcsolatukat.
Népszerű
Ajánljuk