KÖZÖSSÉG
Vasárnap reggelre különös, művészi festményekkel dekorált padok jelentek meg a Korzón, melyeket a nyár végén meg lehet majd vásárolni.
KÖZÖSSÉG
Van egy hely, a Virágok és Kívánságok Tere, ahol gondos kezek vigyázzák a kedvenc virágod alá rejtett álmaidat.
KÖZÖSSÉG
Szentendrén újra átélhetitek a 70-es, 80-as éveket, beülhettek a kor lakótelepi lakásába vagy egy menő pink kabrió Wartburgba.
KÖZÖSSÉG
Weisz Fanni is vendége lesz a jótékonysági Nagy Civil Futásnak a Skanzenben, ahol a sétálva, sőt nézelődve is teljesítheted a távot.
KÖZÖSSÉG
Kökénymagkéregből készült arcképet és a világ legkisebb kólásüvegét is láthatjátok a mikrocsodák kiállításán.
KÖZÖSSÉG
Végigjárhatjátok a Dunakanyart egykorvolt utazók segítségével, akik képeslapokon örökítették meg élményeiket.
KÖZÖSSÉG
Idén megismerheted a pásztoréletet és konyhát is, sőt ha örökbe fogadsz egy bárányt, elnevezheted és meglátogathatod.
KÖZÖSSÉG
Szentendrei Skanzennél állítják fel a fa-fém állatfigurát, melyet Szőke Gábor Miklós készít és az idei Bárány évének lesz a jelképe.
KÖZÖSSÉG
Ha az egeret a képek fölé húzva mozgatjátok, Budapest régi és új arca kel életre előttetek.
KÖZÖSSÉG
Benkovits György vízfestő, ahogy magát nevezi. Képein a város hétköznapjai elevenednek meg.
KÖZÖSSÉG
A macskaköves, kis utcácskákkal, számos templommal, rengeteg látnivalóval rendelkező városka télen is mindenkit elvarázsol.
Népszerű
Ajánljuk