SZEMPONT
Török Gábor és Ruff Bálint közösen elemezték egy szerda esti rendezvényen, mi a helyzet egy évvel a 2026-os választások előtt. Győzhet-e a Tisza, és mi jönne, ha a Fidesz esetleg elveszítené a választásokat, átadná-e a hatalmat Orbán Viktor?
SZEMPONT
A gazdasági zűrzavar, különösen az állampapírhozamok meredek emelkedése miatt fújt az elnök végül visszavonulót. Megijedt, hogy gazdasági válságba taszítja az országot, amiért egyedül őt hibáztatják majd - írja bennfentesekre hivatkozva az amerikai lap.
SZEMPONT
Trump vámtarifái miatt zuhanórepülésbe kezdtek a világ tőzsdéi. A hétfő is valódi vérengzésnek indult, aztán a nap végére javult a helyzet. Veszélyben lehetnek-e a részvényekbe fektetett nyugdíjmegtakarításaink? Erről beszélgettünk a szakértővel.
SZEMPONT
Ha nem, két év múlva is csak nyomoznak majd – mondja a jegybank volt alelnöke. Szerinte Matolcsy György az alapítvány esetében védekezhet azzal, hogy semmiről sem tudott, ő is csodálkozva olvasta, mi történt.
SZEMPONT
A Trump által elképzelt új világrend alááshatja a dollár erejét, és oda vezethet, hogy tovább csökken Amerika világpolitikai súlya, Kína pedig méginkább megerősödik - írj a New York Times elemzésében.
SZEMPONT
Megnéztük, hogyan kezdődött a Fidesz országjárása Pátyon, ahol 150-200 ember gyűlt össze. Lázár János és Menczer Tamás fórumára nem csak fideszesek mentek el. A luxizás, Mészáros Lőrinc, Magyar Péter és még Szájer József is szóba került. Riport.
SZEMPONT
A virológus szerint nincs más választás, mint az állatok leölése, és utána amit csak lehet, el kell égetni: a szalmát, a szénát, még az éghető karámot is. Így is részben a szerencsén múlik a rettegett betegség elleni küzdelem sikere.
SZEMPONT
Trump vámtarifái után sokkolóak az első piaci reakciók. A volt jegybankelnök szerint beindul egy újrarendeződési játék, amin Amerika csak veszíthet. Az Egyesült Államok világkereskedelmi súlya csökken, és a mostani fordulat ki fog hatni a dollár nemzetközi szerepére is.
SZEMPONT
Az izraeli miniszterelnök vasárnapig marad Budapesten. Az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatót komoly előkészületek előzték meg.
SZEMPONT
Donald Trump aláírta azt a rendeletet, amellyel 20 százalékos vámot vet ki minden Európai Unióból érkező árura. A világ minden országa 10 és 50% közötti vámokra számíthat. Az amerikai elnök szerint ezzel újra gazdaggá teszik Amerikát.
SZEMPONT
Fiatalok és idősek egyaránt elmondták a Szeretlek Magyarország kamerái előtt, hogy mi a célja a tüntetéseknek, és meddig hajlandóak kiállni akár az utcán is az igazukért.
SZEMPONT
A biopolitika-szakértőt arról kérdeztük, hogy valóban létezik-e egészséges mennyiségű alkohol az ember számra, tényleg jót tesz-e a vörös bor, és lesz-e bajunk heti egy pálinkától.
SZEMPONT
A lap szerint Amerika sokkal aktívabban vett részt a hadműveletekben, mint eddig tudni lehetett. És a legfeszültebb pillanatban az amerikai hírszerzés 50%-re becsülte annak az esélyét, hogy Putyin taktikai atomfegyvert vet be.
SZEMPONT
Elmentünk Mádra, hogy megnézzük Kéri László és Petschnig Mária Zita egyik olyan előadását, amit a Tisza-szigeteseknek tartanak. A közgazdász-politológus házaspár már jó ideje járja az országot, és közösen elemzik a helyzetet.
SZEMPONT
A jegybank volt elnöke aggódik, mennyire ronthatja le az MNB megítélését az, ami a jegybank alapítványánál történt. Szerinte a hírek a hitelminősítőkhöz is eljutnak, és a fejéhez kaphat valaki, hogy ilyet csak a harmadik világban láttak.
SZEMPONT
Április 3-a fekete nap lehet az európai autógyártóknak, és ennek hatásai Magyarországra is átgyűrűzhetnek. Trump 25%-os vámját nem hagyja válasz nélkül az Európai Unió, de könnyen lehet, hogy ez totális vámháborúhoz vezet.
SZEMPONT
A Levegő Munkacsoport szerint az árrésstop elsősorban a környezeti és egészségi szempontból káros termékek vásárlását ösztönzi. A civil szervezet ezért a nemzetgazdasági miniszterhez fordult.
Népszerű
Ajánljuk