KÖZÖSSÉG
Szabadbattyánban hozta össze a sors a két testvért és másod-unokatestvérüket, akik ezúttal együtt küzdöttek meg a lángokkal.
KÖZÖSSÉG
A kormány még 2019 januárjában lefújta az építkezést arra hivatkozva, hogy túlságosan elszálltak a beruházás költségei.
KÖZÖSSÉG
Barangolhatsz Gorsium emlékei között, de leülhetsz egy remek fagyira, andaloghatsz a tó partján, felmászhatsz kilátókba vagy lazíthatsz a természetben.
KÖZÖSSÉG
Hétfőn Budapesten, kedden pedig Székesfehérváron kezdték el a gyógyult betegek vérplazmájából előállított szérum használatát.
KÖZÖSSÉG
Székesfehérváron csak a piacon és a tömegközlekedési eszközökön, Egerben viszont a közterületeken, a boltokban és a plázákban is el kell takarni az orrot és a szájat.
KÖZÖSSÉG
A kórház új megbízott főigazgatója bejelentette, hogy belső vizsgálatot rendel el az ügy miatt.
KÖZÖSSÉG
Dr. Csernavölgyi István, a székesfehérvári megyei kórház volt vezetője szerint nem volt más, számára ismert előzménye az elbocsátásnak.
KÖZÖSSÉG
Az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott, emiatt szüntették meg a munkaviszonyom - reagált a hírre Dr. Csernavölgyi István, a leváltott igazgató.
KÖZÖSSÉG
Pizzát és üdítőitalokat vittek az önkéntes tűzoltók a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóinak.
KÖZÖSSÉG
Bory Jenő saját maga építette évtizedeken át a különleges várat, Magyar Ede tragikus szerelmére emlékeztet az általa tervezett ház, Vigyázó Sándor pedig beteg feleségének akart egy gyógyító helyet létrehozni.
KÖZÖSSÉG
A székesfehérvári asszony füstmérgezést szenvedett, de a gyors segítségnek köszönhetően nem lett nagyobb baja.
Népszerű
Ajánljuk