KÖZÖSSÉG
„Sajnos az apuka sem tud most dolgozni, betegek, és most már karanténba is kerültek, várják a Covid-mentőt” - írta az Anyák az Anyákért Alapítvány.
KÖZÖSSÉG
Megdöbbentő állapotok uralkodnak egy bulgáriai roma nyomornegyedben, ahol most a BBC készített riportot. A lakók szerint a járvány alatt sokat romlottak a körülményeik.
KÖZÖSSÉG
Bár sokan hatalmas összegeket adományoztak is, több százmillióval nőtt a szegények száma a válság miatt.
KÖZÖSSÉG
1928-ban vagy két tucat feldíszített fenyőfát állítottak fel Budapest közterein a „Mindenki Karácsonyfái” Hölgybizottság szervezésében azért, hogy a város nyomorgó gyerekei is örülhessenek az ünnepnek.
KÖZÖSSÉG
A MasterCard kortárs kultúrát támogató és érzékenyítő, 20/20 elnevezésű kampánya kapcsán beszélgettünk Grecsó Krisztián íróval a programhoz írt A szegénység fonalai című novellájáról és az abban szereplő társadalmi problémáról.
KÖZÖSSÉG
Fekete-Győr András odaszúrt a külügyminiszternek a Facebookon, miután Szijjártó örömködő posztot tett ki, mert a labdarúgó-válogatott kijutott az Eb-re.
KÖZÖSSÉG
Jótékonysági online árverést tartanak az Ékszerek Éjszakája szervezői - alapítványokat támogatnak az így befolyt pénzzel.
KÖZÖSSÉG
Egyes régiókban olyan káros hatással lehet a járvány a gazdaságra, hogy akár a 30 évvel ezelőtti állapotra visszaeshet a szegénység mértéke.
KÖZÖSSÉG
Az RTL Híradó által megkérdezett alapítványoknál azt mondják, egyre többen kérnek segítséget olyanok is, akik eddig sosem.
KÖZÖSSÉG
Sok rászorulónak a civil szervezetek által osztott ebéd volt a biztos pont az életében, amikor meleg ételhez jutottak. A veszélyhelyzet miatt azonban az ételosztások megszűntek.
KÖZÖSSÉG
A legkisebb pénzűek főleg kenyeret és krumplit esznek és fele annyi gyümölcsöt, mint a legjobban kereső egymillió magyar.
KÖZÖSSÉG
Sokan kiakadtak az okoskodó, de haszontalan tanácsokon, amiket egy tévéműsorban bemutatott szegény, éhező gyerekeknek szántak.
KÖZÖSSÉG
Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat.
Népszerű
Ajánljuk