ÉLET-STÍLUS
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
ÉLET-STÍLUS
A polgármester szerint azon túl, hogy ellenőrzést kér a hatóságoktól, az önkormányzatnak ebben nincsen semmilyen jogköre. A jegyzővel hatósági vizsgálatot indítottak a magánkézben lévő, munkásszállóvá lett kollégiumban.
ÉLET-STÍLUS
Egy magyar utazó karácsonykor, Indonézia közepén volt kénytelen új szállás után nézni, amikor kiderült, hogy a korábban lefoglalt hely nem létezik.
ÉLET-STÍLUS
Ankus Dutta egy éjszakára jelentkezett be az indiai Delhi egyik luxushotelébe, majd a személyzet néhány tagjával összejátszva 603 éjszakát töltött fizetés nélkül ott. Most csalás miatt indult ellene nyomozás.
ÉLET-STÍLUS
A tavaly év végén átadott épület kivitelezését 11 milliárd forintos tao-támogatásból finanszíroztak.
ÉLET-STÍLUS
A milliárdos nem a levegőbe beszélt, amikor néhány hete hosszú, kemény munkát ígért a Twitter alkalmazottainak.
ÉLET-STÍLUS
A Szallas.hu szerint a legnépszerűbb hazai úti célok élén Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Balatonfüred és Budapest áll, majd Gyula, Hévíz, Szeged, Zalakaros és Pécs következik.
ÉLET-STÍLUS
A kiruccanás már az indulás előtt rémálommá változott számukra, mert a szállásadó érvénytelenítette a foglalásukat. Le is vonták belőle a tanulságot.
ÉLET-STÍLUS
Átlagban egyötödével kell többet fizetnünk a nyaralásért, a Balatonnál szinte sehol nem lehet 5 napnál kevesebb időre foglalni.
ÉLET-STÍLUS
A szállást nem fogják átvenni, az elutalt pénzt a bajba jutottak megsegítésére küldik. Van olyan lakás, ami már a következő hónapokra szinte teljesen le van foglalva.
ÉLET-STÍLUS
Egy átlagos napi menü már most ötödével, a panziók szobái pedig harmadával többe kerülnek, mint a járvány előtt.
ÉLET-STÍLUS
Zavartalanul lehet náluk szállást foglalni, de csak két-három nappal az utazás előtt értesítik a nyaralókat arról, hogy ne induljanak el, mert nem tudják elutalni a pénzüket a szállásadójuknak.
ÉLET-STÍLUS
Az árakat nézve a Balatonon Horvátországhoz képest egy apartman egy éjszakára egy személynek átlagosan 1,5 százalékkal drágább. A hotelek viszont olcsóbbak.
ÉLET-STÍLUS
A Fókusz utánajárt, mennyibe kerül a legolcsóbb és a legdrágább szállás, milyen áron vannak a belépők, és mennyiért ebédelhet meg egy négyfős család.
Népszerű
Ajánljuk