KAPCSOLAT
Például egyáltalán nem kell pár héten belül túllenned a szakításon, és az sem igaz, hogy nem tartozol semmivel az exednek.
KAPCSOLAT
Nem volt ajtócsapkodás és harmadik fél sem, békésen hozták meg a döntést és szeretnék, ha ezt mindenki tiszteletben tartaná a későbbiekben.
KAPCSOLAT
A modell-influenszer két és fél évig volt együtt a férfival, ebben azonban volt egy mosolyszünet is.
KAPCSOLAT
A lap megkeresésére az indiai származású tévés ugyanakkor tagadta, hogy véget ért volna a kapcsolatuk Kelemen Beatrixszal.
KAPCSOLAT
A friss pletykák szerint a rapper megcsalta az énekesnőt, bár ezt és a szakítást eddig egyikük sem erősítette meg.
KAPCSOLAT
A Dancing with the Stars zsűritagja azt mondja, sokáig harcoltak egymással, egymásért férjével, végül év elején úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
KAPCSOLAT
Még a lány barátnője is őrültségnek tartja a dolgot, sok kommentelő viszont jót derült rajta.
KAPCSOLAT
A pár egyik ismerőse a Blikknek azt mondta, bár Dobó Kata és Szente Vajk nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően.
KAPCSOLAT
Az énekesnőnek nemcsak házassága zátonyra futásával kellett megküzdeni az elmúlt években, hanem több betegséggel is.
KAPCSOLAT
A rapper hosszú videóban beszélt egykori és új kapcsolatáról, valamint a körülöttük kialakult tévhitekről.
KAPCSOLAT
Az egykori szépségkirálynő azt is elmondta, Csutival már rég lezárták a kapcsolatukat, amikor összejöttek G.w.M-el.
KAPCSOLAT
Valaki azt írta, G.w.M új száma csak Edina miatt népszerű. A válófélben lévő modell hozzászólásban védte meg új párját.
KAPCSOLAT
Az egykori szépségkirálynő és új párja, Varga Márk közösen mesélt arról, mi történt az elmúlt időszakban, és hogyan találtak egymásra.
Népszerű
Ajánljuk