SZTÁRVILÁG
A zenész múlt héten még egy keményebb hangvételű Insta-sztoriban üzent volt feleségének, de azt állítja, jóban vannak.
SZTÁRVILÁG
A Blikk szerint azért érhetett véget Kulcsár Edina volt férjének új kapcsolata, mert közel került Szorcsik Viki színésznőhöz.
SZTÁRVILÁG
Az egykori brit valóságshow-sztárt sokkolta, amikor kiderült a titok, de nem ez volt a legrosszabb, amit megtudott.
SZTÁRVILÁG
Több, mint egy év után ismét szingli lett a trombitaművész, aki hivatalosan idén januárban vált el volt feleségétől.
SZTÁRVILÁG
A Barcelona játékosa és a Grammy-díjas énekesnő júniusban jelentették be, hogy válnak, de Piqué nem sokat teketóriázott, mielőtt újra randizni kezdett.
SZTÁRVILÁG
Elmondása szerint Majka úgy éli meg Curtis legutóbbi nyilatkozatait, mintha kést szúrtak volna a hátába, és még meg is forgatnák.
SZTÁRVILÁG
A frissen elvált színésznő most egyelőre magára és a munkára akar koncentrálni, de van elképzelése arról, milyen pár lenne számára az ideális.
SZTÁRVILÁG
Az egykori profi baseballjátékos négy évig volt együtt a popdívával, el is jegyezték egymást. JLo a szakításuk után jött össze Ben Affleckkel.
SZTÁRVILÁG
Az énekes a szakítása után arról beszélt: olyan embert akar faragni magából, aki egyedül is megállja a helyét.
SZTÁRVILÁG
Molnár Gusztáv felesége szerint „a fejed tetejére állhatsz, tilthatod, elzárhatod őt, követheted, meg fogja oldani. Ami nagyon nehéz, az az, hogy meg kell tanulni egy alkoholista fejével gondolkodni”.
SZTÁRVILÁG
Egy ideje már külön élnek, de még nem tekintik véglegesnek a szakítást. Felesége szerint az újrakezdéshez az kell, hogy a színész jobban legyen.
Népszerű
Ajánljuk