KULT
László Pannával és Yorgos Goletsasszal, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című film főszereplőivel beszélgettünk.
KULT
123 éve adták át a Szabadság-hidat, melyet még világháború után is az eredeti tervek alapján építették újjá. Ráadásul két rekord is fűződik hozzá.
KULT
A klímavédők a politikusok figyelmét hívnák fel a környezetvédelemre, ezután pedig közös, 'napelemes' bulit tartanak a forgalom elől elzárt hídon.
KULT
A korábbi években nagy sikert aratott a fővárosiak körében a kezdeményezés, ez valószínűleg idén sem lesz másként.
KULT
A Huawei új, hatalmas campust épít európai városok mintájára. Itt építették fel a Szabadság híd mását.
KULT
A híd mellett a Szabadság-szobor is hihetetlen látványt nyújt Kálló Péter november reggeli fotóin.
KULT
A Let’s groove közösségi tánc fő célja, hogy a résztvevők hátrahagyva a karosszéket közösen táncoljanak el egy-egy előre elkészített koreográfiát.
KULT
A szeles idő ellenére sokan gyűltek össze zenét hallgatni, no meg egy kis táncra. Mindehhez pedig különös naplemente is járt.
KULT
Ismét lehet ücsörögni a Szabadság Hídon augusztus első két hétvégéjén. Mutatjuk, hogy milyen lezárások várhatóak, és hogy miért érdemes kivinni a hídra három liter sört egy tüskével.
KULT
Akár a telefonoddal készült felvételed is bekerülhet a filmbe, amelyet majd egy nemzetközi fesztiválon terveznek bemutatni.
KULT
Tűzzsonglőrök, mesevetítés és kötélhúzó bajnokság is lesz. De nem csak ezért érdemes kilátogatni!
Népszerű
Ajánljuk