FELFEDEZŐ
Már ha még él. A genetika és a hedonista életmód sem éppen életbiztosítás az észak-koreai diktátor számára.
FELFEDEZŐ
Összekötheti a kellemest a hasznossal, aki hajlandó egy 'keveset' áldozni a 250 ezer fontos alapba.
FELFEDEZŐ
„Nem hiszünk a véletlenekben, kivéve ma. És ez egy különösen tragikus véletlen” – nyilatkozott New York-i tűzoltóság tisztviselője.
FELFEDEZŐ
Betegsége óta először láthatja, illetve hallhatja a közönség a színészt szavalni, aki Ady egyik négysorosát adta elő.
FELFEDEZŐ
Társai azt hitték először, hogy csak viccel, mert nevetgélt. Egyikük végül szólt egy rokonának, aki rendőr, ő mentette meg a lány életét.
FELFEDEZŐ
A gondolatok megvannak a fejében, de egyelőre nehezen fejezi ki, amit mondani szeretne. Már filmszerepet is vállalt.
FELFEDEZŐ
Bár előre felvett interjút már adott, élőben most először hallhatjuk a beszédzavarral küzdő művészt, aki több mint két éve kapott sztrókot.
FELFEDEZŐ
A színész először beszélt televízióban a küzdelmeiről és a gyógyulásáról, miután stroke-ot kapott.
FELFEDEZŐ
A színész, akiért két évvel ezelőtti agyvérzése óta egy ország szorít, afáziás, de már képes mondatokat formálni. Elmondta azt is, mi segíti a felépülésben.
FELFEDEZŐ
Minden évben tavasszal egy órányi időutazás részesei lehetünk. Hajnali 2-kor 3 órára vált az idő, ami egyetlen kiesett órát jelent az éjszakai alvásunkban, mégis számos élettani, pszichés és mentális következménnyel jár.
FELFEDEZŐ
Vélhetően egy korábbi stroke-ja állhat a probléma hátterében. A Vígszínház közleménye szerint a következőkben az Idegtudományi Intézetben vizsgálják majd.
FELFEDEZŐ
Akaraterejének köszönhetően rohamosan javul az állapota. Egyre jobban tud beszélni, de a mozgása még egy kicsit nehézkes.
Népszerű
Ajánljuk