KÉK HÍREK
Az esetről videó is készült. A több száz sérült közül sokakat csak a kórházak folyosóin tudtak elhelyezni.
KÉK HÍREK
Orbán Viktor korábbi sportügyi tanácsadója, Schmidt Ádám veszi át az államtitkárságot Szabó Tündétől.
KÉK HÍREK
A katasztrófavédelem szerint normál bontás volt, de egy önkormányzati képviselő azt mondta, a tervek szerint a ledőlt lelátórész az új stadionban is megmaradt volna.
KÉK HÍREK
Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni a tokiói olimpia szervezői. A technikai kellékek között lesz egy audiorendszer, amely a korábbi olimpiák alapzaját, a lelkesedést, a tapsot játssza majd be.
KÉK HÍREK
A Fradi-pályán 1947-ben történt tragédiát a tribün túlterhelésére fogták, a helyszínen lévő építész azonban egész másra jutott.
KÉK HÍREK
Egy civil felhívásban arra kérik a meccsre érkező szurkolókat, hogy a saját szektorukra kijelölt színekbe öltözve menjenek, így a szivárvány színei a nézőtéren válnak láthatóvá.
KÉK HÍREK
A Frankfurt alelnöke az összes német klubcsapatot kéri, hogy szolidaritásból tegyenek hasonlóképp.
KÉK HÍREK
A 2017-ben elkészült aréna 15,6 milliárd forintjába került az adófizetőknek, a fenntartását eddig senki nem vállalta.
KÉK HÍREK
A magyar nemzeti aréna olyan létesítményekkel versenyzett, mint a londoni Tottenham Hotspur Stadion, a moszkvai VTB Aréna vagy a dubaji al-Maktúm Stadion.
KÉK HÍREK
A miskolci DVTK Stadion üres lelátóján bóklászott a ragadozó állat, nem kötötte le sokáig a mérkőzés.
KÉK HÍREK
Fekete-Győr András odaszúrt a külügyminiszternek a Facebookon, miután Szijjártó örömködő posztot tett ki, mert a labdarúgó-válogatott kijutott az Eb-re.
KÉK HÍREK
Az UEFA sikeresnek ítélte a Puskás Arénában megrendezett Szuperkupa-döntőt, ezért hasonló módon visszaengednék a rajongókat a nézőtérre a nemzetközi mérkőzéseken.
Népszerű
Ajánljuk