UTAZZ
A kövek 12 millió éves múltba repítenek vissza, a felszínről pedig csodás kilátás nyílik a Fertő-tóra. Számos érdekesség is fűződik a ma már világörökségi területhez.
UTAZZ
Bár első látásra igen barátságos, intelligens állatok, a természetvédelmi szakemberek óva intenek a befogadásuktól, mert ragadozók lévén nagy kárt tudnak okozni.
UTAZZ
A fideszes politikus 10 évvel ezelőtt kapott díszpolgári címet a várostól. A DK egyik helyi önkormányzati képviselője most kezdeményezi a cím visszavonását, mert szerinte Szájer a drog és szexbotrány után méltatlanná vált a titulusra.
UTAZZ
A Soproni Gyógyközpontban 50 ezer forintba kerül egy vizsgálat, míg az országos átlag nagyjából 30 ezer forint körül mozog.
UTAZZ
Azután oldott kereket, hogy a szondáztatásnál kiderült, hogy ivott. Az elütött járőr annyira megsérült, hogy kórházba kellett vinni.
UTAZZ
Vándorlásai során tévedésből jutott el a városba, ahol ma a család gyűjteménye és lakhelye is látható.
UTAZZ
A 'legnagyobb magyar' itt töltötte a gyermekkorát, majd az ő időszakában nyerte el végleges formáját az épület is.
UTAZZ
A német kancellár hétfőn Sopronba látogat a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett ünnepségre, ennek alkalmából üzent nekünk.
UTAZZ
Ablakok, kapuk, kerítések, kockakövek, virágok, színes házfalak, kacskaringós kis utcák... Megunhatatlanok és nagyon szerethetőek.
UTAZZ
Az öreg házak, a virágzó növények, a hangulatos esti utcák, és a nyugalmas természet... Ez mind-mind Sopron.
UTAZZ
A legtöbb sztár a büféasztalra kéri az extrákat, a Depeche Mode azonban más dolgokat igényelt.
Népszerű
Ajánljuk