FELFEDEZŐ
Az orosz hadseregben most sorra tüntetnek ki fiatalembereket, akik a háborúban veszítették el végtagjukat.
FELFEDEZŐ
Az ukrán külügyminiszter szerint ez háborús bűncselekmény, a Római egyezmény megsértése, ezért Hágához fordulnak.
FELFEDEZŐ
A hatóságok még vizsgálják a tragédia okát, de a rendezvény további programjait lemondták.
FELFEDEZŐ
A baleset 6 óra körül történt Slavonski Brod város közelében, a főváros, Zágráb és a szerb határ közötti autópályán.
FELFEDEZŐ
A rongálót őrizetbe vették, nem ez volt az első eset, amikor az utazók testi épségét veszélyeztette.
FELFEDEZŐ
Egy emberijogi szervezet jelenése szerint a sérült fiatalokat néhol embertelen körülmények között, megfelelő orvosi ellátás nélkül tartják, a hatóságok pedig szinte semmit nem tesznek ez ellen.
FELFEDEZŐ
A férfi teljesen összeköpködte a mentőautó belsejét is, a rendőrök kiérkezése után sem higgadt le.
FELFEDEZŐ
A kétéves kisgyereknek a nyelőcsöve égett meg, mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél.
FELFEDEZŐ
A gyerekek külön termekben tanulnak, így nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.
FELFEDEZŐ
Egy osztrák férfi ámokfutásának eredménye: két halott és több súlyos, életveszélyes sérült.
Népszerű
Ajánljuk