SZEMPONT
Idén is megéri részt venni a Segítsüti Alapítvány árverésén: íncsiklandó finomságok várnak, ráadásul jót is teszel, ha vásárolsz belőlük.
SZEMPONT
Az Y és a Z generáció tagjai már azt is megnézik a munkahely választásakor, hogy az adott cég mennyit tesz a társadalomért.
SZEMPONT
Hatalmas segítség lehet a magányos szülőknek, ha gyerekeik néha időt szakítanak rájuk a kirepülésük után is.
SZEMPONT
Bajban ismerszik meg a jó barát – tartja a régi mondás. Szerencsére száguldó világunkban is akad erre példa.
SZEMPONT
Az első repülőút önmagában is ijesztő egy kicsit: hát még, ha valaki két kisgyermekkel utazik.
SZEMPONT
Teljesítette a vágyaikat: volt akinek zsebrádiót, és olyan is, akinek kesztyűt vagy éppen csokis kekszet varázsolt.
Népszerű
Ajánljuk