BUDAPEST
A különleges dekorációval és fényekkel díszített járműre a rendes menetjeggyel lehet felszállni.
BUDAPEST
A szívünk kamrájának elnevezett, speciális plexifallal elválasztott teremben végre megfoghatják egymás kezét.
BUDAPEST
Már több száz tálca süti elkészítésére jelentkeztek az ország minden pontjáról. Sokan gyerekrajzokat, köszönőleveleket is csatolnak a finomságok mellé.
BUDAPEST
Néhány hónapja derült ki, hogy rákbeteg, az állapota pedig egyre romlik. A férjének ott kellett hagynia a munkáját, hogy ellássa a gyerekeket és a feleségének segítsen.
BUDAPEST
Az állat a vízben úszott, de mivel a lábai a meredek iszapos partfalon elsüllyedtek, nem tudott segítség nélkül kijutni. Fotók is készültek a bika-mentésről.
BUDAPEST
A 80 éves nő a boltból ment hazafelé, mikor megcsúszott és a vonatsínek mellett az árokba esett. Nyolc órán át fagyoskodott, mire rátaláltak. Hatalmas szerencséje volt, hogy egy utas a mellette elszáguldó vonatból észrevette.
BUDAPEST
Egy csendes, 35-40-es férfi aprót kért Erikától egy élelmiszeráruház parkolójában. Látszott rajta, hogy nincs a kéregetéshez szokva. Az asszony bevásárolt nekik, majd ő is megkönnyezte, ahogy a férfi sírva indult el a csomaggal haza.
BUDAPEST
„Azzal, hogy vélt igazuk miatt bicskanyitogató stílusban írogatnak, mit akarnak elérni? Gondolnak-e azokra az orvosokra, akik reggel elmennek életeket menteni, vagy esetleg a szintén krónikus beteg ápolókra, eladókra?”
BUDAPEST
A bevételeik nagyrészt a látogatók által megváltott belépőjegyekből származnak, és ha a kert zárva van, természetesen bevétel sincs, az állatokról, növényekről azonban ugyanúgy gondoskodni kell. Most te is tehetsz értük.
BUDAPEST
Az SMA-s kisfiúnak is a Zolgensmára lenne szüksége. Az összeg ugyan folyamatosan nő, de nagyon lassan, a koronavírus-járvány is nehezíti a gyűjtést.
BUDAPEST
„Abnormális körülmények közepette, tényleg vérre menő küzdelmet kellett folytatni azért, hogy a megfelelő számú, minőségű eszköze meglegyen Magyarországnak” - mondta a külügyminiszter a beszerzésekről.
BUDAPEST
Lacikát már sokszor műtötték, mióta hét éve súlyos égési sérüléseket szenvedett. Most a család azért is aggódik, mert a műtét után nem tudják majd a gyereknek otthon a megfelelő higiéniát biztosítani.
BUDAPEST
A családnak nagy segítség lenne, ha a házukat szigetelni tudnák. A férj szerint néha az is jól jönne, ha időnként más főzne helyette, mert számára ez az egyik legnehezebb feladat.
BUDAPEST
Édesanyja otthon ápolja, mert jelenleg egy 3 hónapos csecsemő szintjén van, és mindenben segítségre szorul.
BUDAPEST
A magánytól teljesen befordult, agresszív lett az állat, és az egészsége is megromlott. Pár hét és Kambodzsában kezdhet új életet.
BUDAPEST
Hiába javultak sokat az ödémás lábak, a fiúnak haza kell mennie Tiszakarádra. A kölcsönkapott lakás tulajdonosa három napot adott arra, hogy elmenjenek, pedig semmi bajt nem csináltak.
BUDAPEST
A cipője is nagy már a fiúra, pedig még egy hónapja sem jár speciális masszázsra és fáslizásra. Ritkábbak a fájdalmak, és ha így halad, szilveszterkor akár már táncolhat is. Ha lesz egyáltalán buli.
Népszerű
Ajánljuk