KÖZÖSSÉG
Már több mint 80 ezer adag ételt osztottak ki, és nem terveznek leállni. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.
KÖZÖSSÉG
„Volt egy álmunk, de már csak túlélünk, napról napra” – segítségre szorul a Tollas Barát Madármentés
Kovács Klára, a szervezet alapítója több mint 100 állatot gondoz. A forrásaik viszont elfogytak, így most a fennmaradás a tét.
KÖZÖSSÉG
A bank emellett támogatja az otthoni munkát és több más intézkedést is hoztak a dolgozók védelmében.
KÖZÖSSÉG
Marika 0-24 órában gondozta a 7 éves Sárát, aki Canavan szindrómában szenved. A kislány most egyedül maradt az édesapjával, a család segítséget kér.
KÖZÖSSÉG
Az oltás másnapján rosszul lett, a kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust. Az édesapa végig mellette volt, miközben gyerekét is féltette, a felesége kezét is fogta. Most egyedül kell helytállnia, gyűjtést indítottak a megsegítésére.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszer-folyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni, naponta többször.
KÖZÖSSÉG
A mindennapi élethez, a hitel törlesztéséhez anyagi segítségre van szükségük. Az anyában - aki szintén átesett a betegségen - csak az tartja a lelket, hogy fel kell nevelnie a kicsiket.
KÖZÖSSÉG
Az ötfős család februárban az M6-os autópályán szenvedett autóbalesetet, 11 éves kislányuk meghalt. A 3. osztályos fiuk súlyos gerincsérülése miatt most kerekesszékes, ahhoz, hogy talpra álljon, egy speciális kezelésre lenne szüksége.
KÖZÖSSÉG
Az édesapa kért segítséget az Anyák az Anyákért Alapítványtól. Nekik lehet utalni, ha szeretnél segíteni a családnak. Az anya hónapok óta szenved, és abban bíznak, hogy a mostani vizsgálatok kiderítik az okokat.
KÖZÖSSÉG
Buvár Mariann mentőápoló megköszönte, hogy rengetegen kiálltak mellette, sőt sok büfés, éttermes még felajánlást is tett a több ezer mentősnek.
KÖZÖSSÉG
Megrendítő történetről számolt be a Fészek Gyermekvédő Egyesület: egyik munkatársuk, Móni szinte pillanatok alatt ment el. Most a koraszülött babának és az édesapának gyűjtenek, hogy ezzel segítsék a pici életkezdését, fejlesztését.
KÖZÖSSÉG
Balla György szerint lehet, hogy az önkormányzatok mínuszban vannak, de mindenki más is mínuszban van, a kormány is.
Népszerű
Ajánljuk