KÖZÖSSÉG
„Segítséget tudni kell kérni. Semmilyen probléma nem olyan apró, hogy ne legyen említésre méltó. És együtt könnyebb. Azért vagyunk ennyien, hogy segítsünk egymásnak, nem azért, hogy ártsunk” – meséli az egyik alapító.
KÖZÖSSÉG
A madármentő Márton András tanította meg a kicsinyeket enni, azóta anyává fogadták, és csak a kezében hajlandók csendesen pihenni.
KÖZÖSSÉG
A speciális rehabilitáció segített a betegség után légzés és testmozgás problémákat, fáradékonyságot tapasztaló pácienseknek.
KÖZÖSSÉG
„Ismertessük meg gyermekeinkkel a 112-es segélyhívó számot, mert nem tudhatjuk előre, mikor lesz rá szükség!” – mondta Bóna Gyula osztályvezető.
KÖZÖSSÉG
Szívszorító felvétel: az ötéves Elena felhívta a 112-t, mert édesanyja rosszul lett, segítséget kért
A rendőrség osztotta meg a történetet, kérve, hogy minden szülő tanítsa meg gyermekét a segélyhívás módjára, hiszen életek múlhatnak rajta.
KÖZÖSSÉG
„Nem egy profin végrehajtott slágerírás történt, hanem egy improvizációra épülő gyermeki örömzenélés zajlott a stúdióban, amit én nagyon szeretek” – meséli Hajós András.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya elmondta, hogy nem tud munkát vállalni, egyik fia autista, a másik súlyos asztmás, a kislánya pedig tanulási zavarral küzd. A lakásukon jelzálog van, elhunyt férje keresetéből éltek eddig.
KÖZÖSSÉG
Már több mint 80 ezer adag ételt osztottak ki, és nem terveznek leállni. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.
KÖZÖSSÉG
„Volt egy álmunk, de már csak túlélünk, napról napra” – segítségre szorul a Tollas Barát Madármentés
Kovács Klára, a szervezet alapítója több mint 100 állatot gondoz. A forrásaik viszont elfogytak, így most a fennmaradás a tét.
KÖZÖSSÉG
A bank emellett támogatja az otthoni munkát és több más intézkedést is hoztak a dolgozók védelmében.
KÖZÖSSÉG
Marika 0-24 órában gondozta a 7 éves Sárát, aki Canavan szindrómában szenved. A kislány most egyedül maradt az édesapjával, a család segítséget kér.
KÖZÖSSÉG
Az oltás másnapján rosszul lett, a kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust. Az édesapa végig mellette volt, miközben gyerekét is féltette, a felesége kezét is fogta. Most egyedül kell helytállnia, gyűjtést indítottak a megsegítésére.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszer-folyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni, naponta többször.
KÖZÖSSÉG
A mindennapi élethez, a hitel törlesztéséhez anyagi segítségre van szükségük. Az anyában - aki szintén átesett a betegségen - csak az tartja a lelket, hogy fel kell nevelnie a kicsiket.
Népszerű
Ajánljuk