KÉK HÍREK
A főügyészség eredetileg hat ember letartóztatását szerette volna látni, a most rács mögé kerültek kiléte egyelőre nem ismert.
KÉK HÍREK
A Völner-Schadl korrupciós ügy bizonyítékait keresték a nyomozók, de a miniszter szerint az érintett részleg csak formálisan tartozik a tárcájához.
KÉK HÍREK
„Hatékony, azonnali és törvényben szabályozott fellépés szükséges a független igazságszolgáltatást veszélyeztető minden jelenség ellen” - írják a tanács közleményében.
KÉK HÍREK
A modern stílusban átalakított nyaralót tavaly novemberben, Schadl letartóztatásakor zár alá vette az ügyészség.
KÉK HÍREK
Az ügyben Völner Pál is egyeztetett az Információs és Technológiai, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával is.
KÉK HÍREK
Völner Pál egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta Schadl Györgynek, hogy együtt ebédelt Süli Jánossal. Átbeszélték a pályázati lehetőségeket, és a miniszter „szeretettel várja ezt a dolgot”.
KÉK HÍREK
Schadl a jegyzőkönyvek tanúsága szerint jelentős pályázati összeget remélt egy általa „mészköves f.szságként” említett technológiára.
KÉK HÍREK
A végrehajtói kar botrányba került elnöke egy bírót akart ellehetetleníteni, a törvényszéki elnök ekkoriban fogadta őt.
KÉK HÍREK
Tatár-Kis Péter tagadja, hogy olyasmit mondott volna Schadlnak, amely a nyomozati iratokban szerepel.
KÉK HÍREK
A Somogy Megyei Kormányhivatal megerősítette az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot, az ügyben belső vizsgálat folyik.
KÉK HÍREK
Nagy András régebben kisebb vállalkozást vezetett. Ebből nehezen magyarázható, hogyan vett meg egy milliárdos értékű ingatlant a II. kerületben - írja a lap. Amit azután Rogán Antal bérelt ki.
KÉK HÍREK
Az egyetem rektora a Népszavának azt mondta, egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy Schadl hány hallgató számára és hány esetben intézett a jogi karon olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.
KÉK HÍREK
Pedig a nyomozati jegyzőkönyvek tanúsága szerint Schadl elmondta Jeney Orsolyának, hogy „figyeljenek oda [...], legyenek szívesek, mert itt nem hibázhatnak.”
KÉK HÍREK
Képeket és DVD-ket is találtak a házkutatáskor, a lemezekre egy közismert ember vezetékneve volt felírva.
KÉK HÍREK
Miután egy rendőri ellenőrzés után már nem használhatta a kék villogót, a magán-mentőszolgálat vezetőjével úgy akarták megoldani a helyzetet, hogy vesznek egy céget, amibe átpakolják az autókat, és új engedélyt kérnek.
KÉK HÍREK
A napokban felmerült a sajtóban, hogy szabadlábon láthatták a Völner-ügy egyik főszereplőjét, erre reagáltak.
Népszerű
Ajánljuk