SZTÁRVILÁG
Az egykori villalakó szerint nem normális, hogy Sáfrány Emese ilyen gyorsan új párra talált.
SZTÁRVILÁG
A Konyhafőnök VIP című műsorban ismerkedtek meg, de akkor még mindketten előző párjukkal voltak, egy ideje kezdtek el beszélgetni.
SZTÁRVILÁG
A légtornásznak nagyon durván felszakadt az álla, mint mondja, az izmot is össze kellett varrni. Ám szerencsére már otthon lábadozik.
SZTÁRVILÁG
Úgy köszönt el az orvosától is, hogy „doktor úr, néhány év múlva ugyanitt, ugyanebben a szituációban szeretnék találkozni önnel”.
SZTÁRVILÁG
Újabb képen mutatta meg szülés utáni alakját, néhány kommentelő viszont beszólt neki, hogy nem ez most a legfontosabb.
SZTÁRVILÁG
A légtornász négy napja adott életet első gyermekének, Nolennek. Most az Instagramján mutatta meg, milyen a teste szülés után.
SZTÁRVILÁG
A légtornász az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy párjával felkészültek rá, kisfiuk a vártnál hamarabb érkezhet.
SZTÁRVILÁG
Az egykori felnőttfilmes a várandósság idején is azt vallja, hogy fontos, hogy nőként is jól érezze magát a bőrében.
SZTÁRVILÁG
Az egykori felnőttfilmes júliusra várja kisfiát, a nevet hosszú tanácskozás után találták ki párjával, főleg a jelentése volt a döntő.
Népszerű
Ajánljuk