SZEMPONT
A youtuber új videójában nekiment Orbán Viktor gazdasági és külpolitikájának, Ruszin-Szendi Romulusz pálfordulásának és a Curtisszel indított drogellenes felvilágosító kampánynak is.
SZEMPONT
A Tisza Párthoz igazolt volt vezérkari főnök szerint a cél az volt, hogy méltó körülmények között tudjon lakni, és akár külföldi delegációkat fogadni.
SZEMPONT
A Tisza párt elnöke szerint az EU-nak is hozzá kell járulnia a határkerítés költségeihez, de ehhez megállapodás kell Brüsszellel. Magyar Péter úgy véli, Orbánék hanyagsága miatt napi 400 millió forintot bukunk.
SZEMPONT
Az Index korábban azt írta, hogy a volt vezérkari főnök 900 millió forintért építtetett magának egy szolgálati villát. Ruszin-Szendi szerint azonban az ingatlan megvásárlását és kezelését a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye intézte.
SZEMPONT
A volt vezérkari főnök állítólag többször használta magáncélra a szolgálati helikoptert. Nemcsak a feleségét látogatta azzal, hanem focimeccsekre is járt vele.
SZEMPONT
A közleményükben azt írják, hogy az egyetem valamennyi dolgozójának kiemelt felelőssége van többek között a honvédség jó hírnevének fenntartásában.
SZEMPONT
A TISZA Pártba átigazolt egykori vezérkari főnök 2021 óta tanított az egyetemen. Az indoklás szerint olyan kijelentéseket tett, amelyek „csökkenthetik a kedvet a katonai, illetve egyéb más hivatásos pálya iránt”.
SZEMPONT
A volt vezérkari főnök elárulta, hogy most vidéken él, azt is megmondta, hogy milyen házban.
SZEMPONT
Az Index úgy tudja, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy a volt vezérkari főnököt menesztették. Magyar válaszában viszont azt irta, hogy az ingatlan megrendelője nem Ruszin-Szendi, hanem Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye volt.
SZEMPONT
A volt vezérkari főnök elmondta, hogy sem fizetést, sem szállást, sem autót nem kap a TISZA Párttól. A miniszter ugyanis azzal vádolta, hogy a tábornok azért igazolt Magyar Péterékhez, mert már nincs meg a többmilliós fizetése.
SZEMPONT
A honvédelmi miniszter szerint Ruszin-Szendi Romulusz korábban a magyar kormány álláspontjával ellentétesen buzdított a NATO és az EU vezetőit Ukrajna erővel történő támogatására.
SZEMPONT
A Tisza Párt vezetője szerint a honvédelmi miniszternek azonnal távoznia kell, miután nyilvánosan bocsánatot kért Ruszin-Szendi Romulusztól.
SZEMPONT
A volt vezérkari főnök ismét vitára hívta a honvédelmi minisztert. Szerinte többen vannak olyanok, akik csak azért nem szerelnek le, mert bíznak benne, hogy visszatér.
SZEMPONT
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megkérdőjelezte a volt vezérkari főnök szakmai képességeit, majd a személyiségét is kielemezte.
SZEMPONT
A volt vezérkari főnök már többször kritizálta a tárcavezető működését. Azt egyelőre nem tudni, Szalay-Bobrovniczky elfogadja-e a vitára hívást, de Ruszin-Szendi biztosan az ATV vendége lesz este 8 órától.
SZEMPONT
„A Fidesz visszatérőben van a valóságba” - Lázár szerint alulról kell megnyernie a következő választást a Fidesznek. Úgy látja, még egyetlen kormányközeli ember sem csatlakozott a TISZA Párthoz.
Népszerű
Ajánljuk