KULT
Ápolója, Márkovics Ákos, ügyvéd kollégája, Frank Evelyn és testvére, Karsai Péter élete utolsó pillanatáig együtt küzdöttek vele.
KULT
Az RTL nézői a híradóból tudhatták meg, hogy a Fókusz helyett 18:45-kor indul az új sorozat, miközben a TV2 is váratlanul előrébb hozta a párkereső műsorát 19:45-ről 19:00-ra.
KULT
A Házasság első látásra 19:45 helyett már nem sokkal hét után adásba került dupla epizóddal, alaposan megrövidítve a Tények Plusz esti adását.
KULT
Az ország Janka nénije közvetlenül a Himnusz után mondja majd el a köszöntőjét. Nem ő lesz az egyetlen vendégszereplő szilveszter éjjel az RTL-en.
KULT
Január 6-án kezdik ismételni a 10 ezer résznél is többet megért sorozatot a tévécsatorna. A szappanopera minden hétköznap délután 13:25-kor kerül képernyőre.
KULT
Minden nyomozó ugyanarra az énekesnőre tippelt, és nem is tévedtek. A X-faktor korábbi mentora nagyon élvezte az egész műsort.
KULT
Nem várt fordulatokat hozott az utolsó adás, akit győztesnek vártam, harmadik lett, és az nyert, akire azt hittem, elsőként búcsuzik,
KULT
A döntőbe Fehér Krisztián, az ÉBERKÓMA és Sárközi Roland jutottak, így a fináléban ők állhattak színpadra.
KULT
Már el is indult a jelentkezés a showműsorba, ahol nincs műfaji megkötés, csak a tálentum számít.
KULT
Egy YouTube-videóban Miller Dávid telefonon hívta fel Andit, a rajongók pedig rögtön találgatásokba bocsátkoztak.
KULT
Két hétköznapi és két hétvégi műsor is lekerül a kínálatról: az ünnepek közeledtével több show-ban is végső nyertest hirdetnek majd.
KULT
Az igazgató elmondta, hogy az RTL-nél egyelőre elégedettek a Bajnokok Ligája-közvetítések nézőszámaival, de a streaming ma még mínuszos bevételi láb.
KULT
Sokszor hangos Varga Valériától a konyha, aki vitát vitára halmoz. Gerzsenyi Flórát sem kell félteni, aki keményen visszaszólt neki.
KULT
Una Kablar és edzője az M3-ason szenvedett balesetet. A kocsi totálkáros lett, de szerencsére mindketten jól vannak. A szerb tetoválóművész ott lesz a ringben ma este.
KULT
Az esti gálán több magyar is szorítóba lép majd. Istenes mellett érdemes lesz figyelni a 19 éves Buza Rafaelre is, aki állítólag nagyon tehetséges.
Népszerű
Ajánljuk