KÉK HÍREK
Az egyfontos érme vásárlás közben esett be egy olyan helyre a pultnál, ahol nem érték el. A férfi pedig nagyon bepöccent emiatt.
KÉK HÍREK
'Nem vagyok senki senkije, akinek a farvizén elérhettem volna, amit, messziről jöttem és csak magamnak köszönhetem, amim van' - írta bejegyzésében az énekesnő.
KÉK HÍREK
A kiállítás szervezői megpróbálják helyreállítani az alkotást, a terület őrzését pedig megerősítik.
KÉK HÍREK
Az ítélet szerint megrongálta azt, ezért ki kell fizetnie a luxuskocsiban esett 60 ezer forintos kárt.
KÉK HÍREK
Fizetés nélkül hajtott el, de úgy, hogy a töltőpisztolyt sem tette a helyére. Végül egy másik, tankolni érkező sofőr vette üldözőbe és fogta el.
KÉK HÍREK
A pultost trágár szavakkal illette és még le is köpte a szegedi férfi. Most rongálás miatt folyik ellene az eljárás.
KÉK HÍREK
A 17 éves fiú jól elvolt a telephelyen, aztán amikor a rendőrök elkapták, hevesen tagadott. Csakhogy a kamera mindent lát. Mutatjuk.
Népszerű
Ajánljuk