KÉK HÍREK
A 39 éves szigetszentmiklósi lakost előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett.
KÉK HÍREK
Hétvégén a kormánypárt plakátjainak tömkelegét tették tönkre. Az ózdi Fidesz feljelentést tett az ügyben.
KÉK HÍREK
Kedden verekedett össze két társaság a metrómegállóban, ekkor rúgott bele a fiatal a metrólift ajtajába. Rongálás miatt indult eljárás ellen.
KÉK HÍREK
Testvére, Kozák István szerint hozzá is be akartak törni. Kétmillió forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
KÉK HÍREK
A kár több mint 20 millió forint, ráadásul a kivágott póznák egy része a sínekre esett, így a lopás mellett a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is eljárás indult az elkövetők ellen.
KÉK HÍREK
A különleges szobor alkotója, Ámmer Gergő is szomorúan konstatálta, hogy megrongálták a művét.
KÉK HÍREK
A négy lámpatestben okozott kár meghaladja a kétmillió forintot, valamint az anyagi káron felül a közvilágítás hiánya miatt fokozott balesetveszélyt is jelentenek a hiányzó lámpatestek.
KÉK HÍREK
Ismeretlenek vasárnap virradóra ripityára törték a Szabadka feliratot a békovai körforgalomnál és Palicsnál. Tomislav Žigmanov szerint ezzel megsértették a magyar közösség nyelvhasználati jogait.
KÉK HÍREK
A Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke szerint a rongálók a szerb elnöknek akartak üzenni.
KÉK HÍREK
Tibornak regisztrált földművesként elővásárlási joga volt a területre, így az asszony nem tudta azt megvásárolni. A rendőrség most rongálás gyanúja miatt eljárást indított az ügyben.
KÉK HÍREK
Szándékos rongálás történt, amit a tatabányai állomás dolgozói vettek videóra, a felvételen az is hallatszik, hogy többen buzdítják a kollégájukat.
KÉK HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt passzivistái három padot tettek rendbe a településen. Miután végeztek, négy és fél órás kihallgatás következett a rendőrségen.
KÉK HÍREK
Egyfajta gerillamarketingnek is felfogható, ahogy Mónika áruházat követelt a törvény épületének helyére.
Népszerű
Ajánljuk