HÍREK
Feltérképezték a lehetséges érkezési útvonalakat, ideiglenes befogadótáborok kialakítását tervezik, megszervezték elektromos energiával történő ellátásukat, valamint a menekültek egészségügyi gondozását.
HÍREK
Az alkotmánybíróság megfellebbezhetetlen döntése eltörli a kültéri maszkviselési kötelezettséget, és érvényteleníti az előírás megszegéséért 2020 novembere óta kirótt bírságokat is.
HÍREK
Az USA már múlt héten közölte, hogy csapatokat küldenek az országba, egyelőre nem tudni, melyik részen állomásoznak majd.
HÍREK
Nagyon durva a fertőzöttségi ráta, a legfertőzöttebb kisvárosok között van a falvak mellett a Hargita megyei Tusnádfürdő is 3,8-es értékkel.
HÍREK
Az omikron esetében a beoltottakat sem tekintik teljesen védetteknek. Így az igazoltan fertőzött személyhez legalább 15 percig orvosi maszk nélkül két méternél közelebb került beoltottaknak is karanténba kell vonulniuk.
HÍREK
Szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése. Csak a sebészeti vagy az FFP-2-es szűrővel ellátott, orrot és szájat eltakaró, légzésvédő maszkokat fogadják el.
HÍREK
A román-magyar határnál is intenzív a forgalom, a záhonyi határátkelő pedig áramszünet miatt szünetel az ukrán oldalon.
HÍREK
A román szélsőjobboldali párt, az AUR tagjai és szimpatizánsai kedd reggel Bukarestben tüntettek.
HÍREK
A nagykövet szerint ez az "elszigetelt incidens" nem ingathatja meg a Románia és Olaszország közötti kétoldalú kapcsolatokat, és "ezt az olasz fél is hasonlóképpen látja".
HÍREK
Ez a statisztika nálunk elérhetetlen, jelenleg hazánkban nem tudunk pontos adatokat az oltottak megfertőződési arányáról.
HÍREK
Keleti szomszédunknál továbbra is hárompercenként meghal egy koronavírusos beteg. Október 8. óta a világon, lakosságarányosan itt követeli a legtöbb áldozatot a járvány.
Népszerű
Ajánljuk