FELFEDEZŐ
A miniszterelnök Tusványos miatt utazott Erdélybe, előtte azonban még beugrott a Sepsiszentgyörgy meccsére.
FELFEDEZŐ
Négyen haltak meg a tragikus balesetben. A polgármester lánya egy egyéves csecsemőt hagyott hátra.
FELFEDEZŐ
Az erdélyi etnográfust melegsége miatt többször is meghurcolták a román hatóságok, börtönben is ült emiatt.
FELFEDEZŐ
Az ortodox egyház szerint akár a templomban, akár a földeken is lehet könyörögni az égi áldásért.
FELFEDEZŐ
A német kancellár azt mondta, Ukrajna az európai családhoz tartozik, az olasz miniszterelnök szerint pedig nem lehet késleltetni az ország felvételét az unióba.
FELFEDEZŐ
A szakember szerint ez az alvariáns eléggé fertőző ahhoz, hogy a vártnál korábban, már nyáron elindítsa a hatodik járványhullámot az országban.
FELFEDEZŐ
Egy román szélsőjobboldali aktivista jelentette fel a céget, azt üzenték neki, hogy „igyon rá a medve vizet”.
FELFEDEZŐ
Európa más tájain már alig lehet megtalálni ezt a fajta természetközeliséget a brit trónörökös szerint, akinek több háza is van Erdélyben.
FELFEDEZŐ
A világranglistán ötödik nagymester egy szerb származású milliárdostól kapott szponzori ajánlatot, melynek az is része, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.
FELFEDEZŐ
Molnár Beáta és barátja szombaton tűnt el. A férfit korábban amiatt ítélték el, mert brutálisan bántalmazta az akkori partnerét.
FELFEDEZŐ
Minden jel arra utal, hogy Beátát a párja gyilkolhatta meg, aki korábban volt már büntetve, mert nőket bántalmazott.
FELFEDEZŐ
A nemzetközi jogra hivatkozva azt írták, hogy egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban.
FELFEDEZŐ
Az EU-átlaghoz képest negyedével fizettünk többet, Magyarországnál csak Litvánia vásárolta magasabb áron az orosz gázt.
FELFEDEZŐ
Még koalíciós vita is lett abból Romániában, hogy a válogatott székelyföldi tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt Ljubljanában.
FELFEDEZŐ
Több ezer kórházban kezelt brit életét veszélyeztetnék a Killnet tagjai, ha beváltanák a fenyegetésüket.
Népszerű
Ajánljuk